Rácz Félix: lesznek ismét hangos sikerek!

KokoFelix

Rácz Félix, a hazai sportmenedzsment világ kiemelkedő, legismertebb, legsikeresebb figurája. Menedzsment cégét, a  Felix Promotiont 2002-ben alapította, 2003-ban pedig máris rekordot állított fel vele, ugyanis a Felix Promotion által szervezett „Csonttörő” – Chacon összecsapást 3,2 millió tévénéző követte figyelemmel. Ez a mai napig tartja Magyarországon minden idők legnézettebb magyar érdekeltségű sporteseményének a rekordját. Rácz Félix és a Felix Promotion ezzel beírta magát a hazai televíziózás sporttörténelmébe.


Az iroda nevéhez fűződik az első, Egyesült Arab Emirátusokban (Dubaj, Aviator Center) megrendezett profi bokszgála is (2002. május 7-én), de a Felix Promotion szervezte meg 2014. márciusában Erdei Zsolt búcsú mérkőzését is, ami 2006 óta a legnézettebb magyar profi ökölvívó esemény volt.


Az évek során Félixet ötször választották meg az Év Bokszmenedzserének, 2003-ban a Bahamákon az Év Felfedezettje díjjal jutalmazták, 2004-ben Svájcban az Év Titánja díjat vehette át, 2011-ben itthon ő lett az Év Sportmenedzsere, 2014-ben pedig megkapta a Magyar Ökölvívásért Érdemrendet.


A Felix Promotion 2010 óta több sportoló képviseletével is foglalkozik, és több szakágban szervez eseményeket. Legyen szó ökölvívásról, öttusáról, vitorlázásról, a Felix Promotion neve a legjobbak kapcsán mindig előkerül.


A Felix Promotion 2014-ben megvásárolta a Fighters' Run brandet és azóta ezen verseny szervezési feladatait is ők látják el.


Megtisztelő, hogy ennyi sportoló ügyével való foglalkozás és teendő közepette is időt szakított ránk és válaszolt kérdéseinkre. Következzen hát az interjúnk Rácz Félixszel!


ellenfelem.hu: - Pár éve a visszavonulásodról lehetett több helyen is olvasni. Mit jelentett ez akkor pontosan?


Rácz Félix: - Kicsit messzebbről kezdem. Pályafutásomat 1993-ban kezdtem, édesapám "szárnyai alatt", akit sajnos korán elvesztettem, de ez idő alatt megpróbáltam mindent megtenni, hogy jó tanítvány módjára elsajátítsak mindent, amit megosztott velem a szakmáról ez időben.


Intenzív 13 év volt, ami tele volt hullámvölgyekkel, buktatókkal, harcokkal, mélypontokkal és persze sok- sok sikerrel! Halálát követően úgy éreztem kicsit elvesztettem a motivációmat,  mert elveszettem a mesteremet, azt a személyt akinek bizonyítani szerettem volna, hogy tovább tudom vinni azt amire ő megtanított!


Egy idő után pedig elkezdtem azt érezni, hogy teher kezd lenni az, ami előtte örömöt és szórakozást jelentett. Mivel nem szerettem volna elrontani mindazt amit addig felépítettem, ezért döntöttem úgy, hogy visszavonulok.


Sokan ennél drámaibb és hangzatosabb okokat kerestek. Nem voltak! Biztos, hogy Nagy Jani veresége is közre játszott, de ugyanakkor pár hónappal később Kovács IBO világbajnok lett legyőzve a Kótait verő Conwayt… Tehát az amerikai kudarc csak egy csepp volt, az utolsó csepp.


e: - Lehet a profi boksz újra azokban a magasságokban Magyarországon, ahol egykor Kokó, Kótai, Csonttörő, Madár, idejében?


RF: - Persze, hogy lehet és lesz is és remélhetőleg ezt mi fogjuk elérni, de ez egy hosszú és türelmet igénylő folyamat. Lehet, hogy nem lesz ismét annyi klasszisunk egyszerre, mint abban a szerencsés korszakban, de lesznek ismét hangos sikerek!


e: - Kiben látsz most akkora tehetséget, hogy az ő nemzetközi sikereiket visszaidéző, hasonló eredményeket érhet el?


RF: - Most még nem bocsátkoznék nevekben, de azért megjegyezném, hogy van  pár fiatal, aki nem csak sikerre éhes, de a siker elérésére is képes!


e: - Május környékén hazacsábítottad Szellő Imrét. Ki a legutóbbi igazolásod és mik a terveid vele?


RF: - Az ”új generáció” egyik kimagasló alakja Szellő Imi lehet. Az amatőr eredményei, tapasztalata, képességei és vágya, hogy maradandót alkosson a profik között, mindenképp kiemeli őt az átlagos boxolók kategóriájából. Természetesen a nagy eredményeket, nagy feladatok előzik meg és azokat el kell végezni úgy a szorítóban, mint azon kívül. Ha ő ezeket megteszi, sikerre ítélt!


e: - A Félix Promotion által menedzselt sportolók között van tornász, sakkozó vagy épp öttusázó, minden bizonnyal a különböző sportágak és karakterek egyenként más-más szakmai kihívást jelentenek. Így próbálod elkerülni a monotonitást?


RF: - Ezek a kiemelkedő képességű sportolók mind, mind más jelegű kihívásban részesítenek minket és igen, mondhatnám azt is, hogy ezáltal megszínesítik a mindennapjainkat. Ami még szórakoztató és jó móka, az, az ugyancsak cégünkhöz köthető Fighter’s Run. Aminek bár harcias az elnevezése, de annyira mégsem az, hisz' egy nehezített akadályversenyről beszélünk.


e: - Más küzdősporttal nem kívánsz foglalkozni? Rengeteg a minőségi sportoló a kick-boxban és a muay thai sportágakban is.


RF: - Először is, itt is megszeretném köszönni azon megkereséseket, amik szinte hetente futnak be hozzánk, más kiváló küzdő sportolók, edzőik, klubjaik részéről, de jelen állás szerint kapacitás hiányában nem tudunk elvállalni több sportolót, sportágtól függetlenül…


e: - Világszerte egyre népszerűbb az MMA szabályrendszer. Művelői Amerikában már filmszerepek és a legnagyobb világmárkák reklámfilmjeiben szerepelnek. Te mennyire követed nyomon az MMA világát és fejlődését?


RF: - Lehet, hogy most szégyellnem kellene magam, de sajnos egyáltalán nem kisérem figyelemmel az MMA-sokat, ettől persze, természetesen nagyon tisztelem és értékelem az aktivitásukat.


e: - Számos díjban és elismerésben részesültél már. Mit tartasz a legnagyobb szakmai sikerednek eddig pályafutásod során?


RF: - Úgy érzem, hogy még messze vagyok a szakmai pályafutásom csúcsától, az eddigi elismeréseimre – természetesen nem bagatellizálva őket - inkább megállóként tekintek, egy hosszú még a végét nem látó útnak.


e: - A Kelemen-Abraham meccsre azt mondtad idén, hogy vannak helyzetek, amikor tudni kell nemet mondani. Gyakran kell nemet mondanod dolgokra?


RF: - Sajnos igen. Sok külföldi promoter hajlamos összemosni minket, más volt kelet-európai állam ökölvívóival és szó szerint ”megalázó” összeget ajánlani egy-egy címmeccsre, pedig ők is tisztában vannak azzal, hogy pl. a világszövetségek jogdíjai országtól függetlenül ugyanannyiba kerülnek, a bírói díjak is, a külföldi (vendég) ökölvívók menedzserei pedig nem tesznek különbséget magyar címmeccset vívó ellenfél vagy egy német esetleg olasz között…


Akkor, ha mi szinte ugyan annyit fektettünk bele a sportolóinkban mint mondjuk ők, miért is kellene nekem/nekünk butábbnak lennünk és jóval alacsonyabb összegért a szorítóba engedni pl. egy Abraham, De Geale vagy ”Zurdo” Ramirez ellen? Nem értem sokak felháborodását! Itt nem félelemről vagy gőgösségről van szó, csupán üzletről.


e: - Mivel lazít Rácz Félix, ha épp nem a tehetséges sportolók útját egyengeti?


RF: - Rácz Félix azzal lazít, hogy azt teszi amit szeret. Egyengeti mások útját!