GGG vs Canelo Alvarez

GGG-vs-Canelo-Alvarez



A kazah KO király és a mexikóiak üdvöskéje megkezdte a tárgyalást egy potenciálisan rekord-döntő superfight kapcsán, melyben címeiket egyesíthetnék. GGG vs Canelo Alvarez!

A WBC is megerősítette a hírt, az amerikai ünnepekre, ünnepi időszakra való tekintettel pedig a tárgyalási időszak hosszát is megnövelték. A WBC szabályai ill szabályozása értelmében a két tábornak még Decemberben zöld ágra kell vergődnie és meg kell hozniuk döntését.


GGG legutóbb David Lemieux felett aratott győzelmet 8 menetben, majd mindenki tudtára hozta, hogy bár barátként tekint Canelora, szívesen összecsapna vele. Természetesen Canelo sem maradt rest, hiszen bár a baráti érzés kölcsönös, Alvarez sosem hátrált meg a kihívások elől. Miguel Cotto legyőzése után komoly érdeklődést mutatott és jelezte, készen áll a táncra.


Egyelőre ne éljük bele magunkat nagyon, hiszen a Canelo útját egyengető Oscar De La Hoya nemrégiben kijelentette, védence 2016 májusában ill. szeptemberében lépne legközelebb kötelek közé, ami viszont gondokat okozhat, hiszen azon túl, hogy GGG nem biztos, hogy akar addig várni, az is előfordulhat, hogy közbejön valami - mondjuk egy másik meccs -, ami keresztülhúzza számításainkat.


Várjunk és izguljunk, hiszen milyen nagyobb meccset kívánhatnánk ennél 2016-ra?


https://www.youtube.com/watch?v=qHF6D7t5Jlc