Zathureczky Zsolt a Budapest Top Teamben

Tartogat még újdonságokat számunkra az idei év, köztük egy nagyobb hírrel a Budapest Top Team-mel kapcsolatban, ugyanis Peszlen Ferenc és csapata új taggal bővült, aki nem mást, mint Zathureczky Zsolt!


[caption id="attachment_10318" align="aligncenter" width="504"]zathureczky Fotó: Sas Gábor[/caption]

Zsoltit nem nagyon kell külön bemutatni azoknak, akik járatosan a magyar küzdősportban, vagy épp rendszeresen követik honlapunkat, hiszen többször alkalommal is olvashattatok már nálunk róla, akár a vele készült interjúnkban, vagy a Carlson Gracie Vale Tudo Team indulásával kapcsolatban.


Most egy egészen új szál fonódott a történetbe, Zsolti ugyanis csatlakozott a Budapest Top Team csapatához, és Peszlen Ferenc illetve Nagy Barna segítségével készül már a jövő évi megmérettetésekre, és közben még Hollandiába is kilátogatott, hogy Ernesto Hoost termében gyakoroljon kicsit.


Az edzés miatt utaztam ki Hollandiába, ahol a VOS Gym-ben vettem részt tréningeken, álló és földharcban egyaránt. Sok tapasztalattal gazdagodtam, ami itthon is be fogunk építeni Feriékkel a felkészülésembe. Nagyon barátságosan fogadtak kint, és jelezték, hogy szívesen látnak bármikor.” – számolt be nekünk Zsolti.


Mondhatni rá is fért a „környezet változás”, miután most ősszel elszenvedte első kiütéses vereségét Gilányi Attilától a Harcosok Klubja 19 programjában.




[caption id="attachment_10319" align="aligncenter" width="504"]zathureczky_gilanyi Fotó: Harcosok Klubja Versenysorozat[/caption]

„Sok hibát követtem el azon a mérkőzésen, de ezen már túl vagyunk. A jövőre fókuszálunk. Visszatérek az MMA-hoz.”


Ez utóbbi azt gondolom mindenki számára egy különösen jó hír, a hazai nehézsúlyú MMA Zathureczky Zsolt nélkül olyan, mint a Karácsony a Reszkessetek betörők nélkül!


Arra voltunk még kíváncsiak, hogy miként látják edzői szemmel Zatu jelenlegi formáját a Budapest Top Team-nél?


Zsolti formájával különösebb gondok nincsenek, erőnléte kiváló. Elsősorban az elasztikusságra, a csípő mobilitásának növelésére helyezzük most a hangsúlyt speciális gyakorlatokkal, aztán később különféle taktikai elemeket veszünk át már az aktuális ellenfél felépítéséhez és tudásához igazodva.” – mondta nekünk Peszlen Ferenc, aki Nagy Barnával együtt dolgozik Zsolti „visszatérésén”.


De mikorra is várható ez?


„Folynak már az egyeztetések, de egyelőre még nem tudok konkrétumokat mondani. Annyit azonban még szeretnék kiemelni, hogy ugyan Feriékkel készülök a Budapest Top Team többi versenyzőjével, de a mérkőzéseimen a Carlson Gracie Hungary csapata áll majd a nevem mellett, kifejezve tiszteletem mesterem, Sztraka Mihály felé. A döntésemben a Budapest Top Team csapata is támogatott.” 


Kíváncsian várjuk, hogy mi sül majd ki a Budapest Top Team-mel való közös munkából, ahol olyan versenyzők mellett készül majd Zsolti, mint Fábián Melinda vagy épp Mátyási Renátó!


Sok sikert kívánunk!