Pintye elszántan várja következő ellenfelét

December 12-én, a dunaújvárosi sportcsarnok ad otthont a Felix Promotion következő élő televíziós bokszgálájának, ahol a hosszú kényszerű kihagyás után októberben visszatért Pintye Szabolcs (9 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen) is kötelek közé lép.

[caption id="attachment_10167" align="aligncenter" width="500"]baran_pintye-1140 Fotó: Bilics József[/caption]

Pintye egészségügyi okokból közel másfél évig inaktív volt, ám a középsúlyú versenyző lehengerlően tért vissza kényszerű „száműzetéséből”, és elszántan készül a folytatásra is. Dunaújvárosban tanzániai Karama Nyilawila (22 győzelem, 13 vereség, 2 döntetlen) vár rá a szorítóban.


Fontos, hogy a mostani ellenfelemmel többet lehet majd bokszolni, mint a legutóbbival, mert szeretnék minél több időt a ringben tölteni, és élvezni a küzdelmet. Úgy is fogalmazhatnék, hogy minden alkalom ünnep, amikor szorítóba léphetek. Nyilawila veszélyes riválisnak látszik, de elszántan várom az előttem álló feladatot - fogalmazott Pintye Szabolcs.


A december 12-i rendezvényen Szellő Imre (9 győzelem – 0 vereség) vívja a főmérkőzést, míg a programban Kelemen Balázs, Baranyi Richárd, Kovács Zoltán és a helyi illetőségű Sulák András küzdelme is helyet kapott. Utóbbi bunyós egy 4-résztvevős félnehézsúlyú torna keretében, Kis Máté, Bilisánszky Dániel és Török Ferenc társaságában, bizonyíthat saját közönsége előtt. A rendezvényt a közszolgálati MTVA vállalat sportcsatornája, az M4 Sport élőben sugározza.


/forrás: felixpromotion.hu/