Bácsi Péter ötödik Rióban

Bácsi Péter világ- és kétszeres Európa-bajnokunktól mesébe illő kezdést láthattunk a riói olimpia kötöttfogású 75 kilogrammosai között, de a folytatás sajnos nem sikerült.

Bácsi Péter Rio 2016

Bácsi Péter - a Ferencváros 33 éves kiválósága - kolumbiai és bolgár ellenfelét is technikai tussal győzte le, majd az azeri EB-győztes sem okozott problémát a négy közé jutásért. Az elődöntőben aztán jött a hideg-zuhany. Bácsi remek formáját nem tudta már átmenteni a dán Madsen elleni összecsapásra, intéssel 1-0-ra kikapott, így a bronzmérkőzéssel kellett beérnie.


Az olimpiai dobogó harmadik fokáért az iráni világbajnok, Szajed Abdvali érkezett ellenfélül a vigaszágról, és rögtön neki is ugrott Petinek. Végül 5-2-es iráni győzelem született, így Bácsi Péter - pályafutása harmadik olimpiáján - ötödik lett, akárcsak 2008-ban, Pekingben.


"Peti nagyon el van kenődve. Ismerem, most kell neki pár óra, hogy magához térjen. Nyolc éve Pekingben eldobta magától az érmet, reméltem, hogy a sorstól visszakapja. Sajnos nem így történt. Tudtuk, hogy tolni fog az iráni, azt terveztük, hogy kinyúl, válldobással eldobjuk. A csípődobásnál saját akció miatt challengeltem, aztán reméltem, legalább egyszer sikerül megintetni az iránit, mert lentről biztosan csinált volna akciót. De egyszer sem tudta leküldetni. Hozzáteszem, ő összesen öt meccset vívott, háromszor nyert és ötödik lett, a másik háromszor birkózott, kétszer nyert és bronzérmes. Vicc ez a lebonyolítás." - értékelte a versenynapot Sike András szakágvezető.


A nap másik súlycsoportjában, az 59 kilogrammosok között kubai olimpiai bajnoki cím született, hiszen a 24 éves Ismael Borrero Molina a Las Vegas-i világbajnoksághoz hasonlóan, Rióban is szó szerint végig verte a világot.


/A teljes cikk ITT olvasható/