Kickbox EB 2014 Maribor - 13 érem!

keret-halker


Ha november, akkor az év legfontosabb versenye van, ami a páros években Európa-bajnokságot, a páratlanokban Világbajnokságot jelent. Idén a szlovéniai Maribor városa kapta a jogot a rendezésre.


Európa 35 országának 1200 versenyzőjét felvonultató bajnokság újdonsága az volt, hogy az eddigi gyakorlattal szakítva, ebben az évben külön rendezték a tatamis szakágaknak (pointfighting, light-contact, kick-light) és külön a ringeseknek.


A magyar pointfighting kick-box válogatott gerincét, a csepeli Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia versenyzői alkották, hiszen a 15 fős keretből csak a -69 kg-os szegedi Kovács Ádám nem volt csepeli.


Az Európa-bajnoki címek megszerzése mellett, nagyon sok esetben azok megvédése volt a kérdés, és hogy a Magyar, illetve csepeli pointfighting kick-box dominanciája mennyire áll fenn az elmúlt 9 év sorozatos csúcsa mellett! Kicsit előre szaladva bátran kijelenthetjük, hogy aggodalomra semmi ok!


A küzdelmek szempontjából, a keddi nappal kezdődtek el az izgalmak. A legjobb 8 közé jutásért két versenyzőnek is meg kellett mérkőznie. Mind Vágvölgyi Péter, mind Veres Alex könnyedén, nagy fölénnyel jutottak tovább.


Szerdán mind a 15 fő tatamira lépett. A cél a legjobb 4 közé való bekerülés volt. Azaz, aki ezen a napon nyert, az már biztosan dobogós helyre számíthatott!


Voltak igazán könnyűnek bizonyuló mérkőzések, nagy meglepetések, és kissé nehezebb küzdelmek is. Összességében a 15 tatamira lépő közül 10-en győzedelmeskedtek, tehát azt már ekkor lehetett tudni, hogy a 15 súlycsoportból 10-ben biztosan fog majd Magyar (csepeli) harcos a dobogóra állni!


A csütörtöki nap az elődöntők napja volt. Ezen a napon is mind a 10 továbbjutott harcos a tatamira lépett!Nagyon biztatóan indultak a küzdelmek és a várakozást felülmúlva 8-an döntőbe is jutottak, ami nagyon nagy szám - gondoljunk csak bele, a 15 lehetséges Európa-bajnoki cím döntőjének, több mint a felében magyar, azaz csepeli Halker-Király team pointfighter döntőzött!


A nagy esélyesnek tartott Kiss Roland a -57 kg-osok között, az ír Rob Hurley ellen hatalmas küzdelemben maradt alul, nem kis részben a rossz bírói döntések miatt. Roland így a nagyszerű Európa-bajnoki Bronzéremmel zárt!


A szintén nagy esélyes és rutinos Nagy Henrietta az olasz Deborah De Vita-val szemben maradt alul. Ő is Európa-bajnoki Bronzéremmel zárt!


A döntőket két napon rendezték meg, pénteken és szombaton. A pénteki napra, a 8 döntősünkből kettő súlycsoport döntőjére került sor. A világ egyik legjobbjának, és a leggyorsabb pointfigterének tartott -74 kg-os Gömbös László döntőzött először. Ellenfele, a már számtalanszor legyőzött ír Mark McDermott volt.


Szinte mindenki biztos Gömbi győzelmet jósolt, és az első menet fölényes 5:1-es vezetését nézve, szinte már mindenki hátradőlt. Sajnos azonban a Gömbire nehezedő, hozni a kötelezőt nyomás a második menetre előjött, és döntetlennel vártuk a harmadik menetet. Gömbi sajnos nagyon begörcsölt, rossz távolságokból indult, bizonytalan volt. Ezen vérszemet kapva az ír ellenfele a mérkőzés végére 2 pontos előnyt hozott össze és Gömbinek idén meg kellett elégednie az ezüstéremmel!


Az esti gálára került Jároszkievicz Krisztián -94 kg-os, világklasszis versenyzőnk döntője! Krisztián rendre bohócot tud csinálni szinte minden ellenfeléből, és virtuóz technikáival a közönséget is lenyűgözi. Nos, valami ilyesmit vártak, és kaptak is az esti döntőn! Krisztián nagy fölénnyel, kis híján TKO-val győzött!


A szombati nap rendkívül sűrűnek ígérkezett, hiszen a 6 döntős mellett az országok közötti csapatversenyre is sor került, ami a legnagyobb jelentőségű kupa az Európa-bajnokságon.


Délelőtt 11 órakor kezdődött, Vígh Péter veterán versenyzőnk, kemény kitartó küzdelemben szerzett bronzérmet.


Az első döntősünk, a meglepetés ember, Vágvölgyi Péter +94 kg-os döntőjével. Péter főnixmadárként lépett újra tatamira, hiszen pár évvel ezelőtt visszavonult az aktív versenyzéstől. Azonban szerencsére újból bunyóra adta a fejét. Peti a selejtezők során jó pár nagy nevet és nehéz ellenfelet küldött az öltözőbe, most pedig az angol Chris Aston várt rá utolsóként. Péter okos, türelmes stílusa hasonló volt az angol srácéhoz, és valódi türelemjáték vette kezdetét. Péter kipréselte magából amit csak lehetett, és a nagyszerű ezüstéremmel zárt!


Pétert követően egyből Mórádi Zsolt következett a -84 kg-ban. Zsolti küzdelmének első fél percében már sokan fogadásokat kezdtek kötni, hogy az első menten belül haza küldi e az Ír ellenfelét?! Nos, nem sokon múlott, de "csak" a második 2 perc első negyedében húzott el Zsolti 10 ponttal, amikor is a számos fejrúgással elérte a technikai KO-t , és már véget is ért a mérkőzés! Mórádi Zsolt ezzel a 7. Európa-bajnoki címét szerezte meg!


Zsoltot követően egyből Veres Alex döntője jött, a -79 kg-os súlycsoportban. Aki ismeri Alexet, tudja, hogy hatalmas küzdő, és mentálisan szinte lehetetlen kizökkenteni a küzdelemből. Azonban a 21 éves klasszis versenyzőnknek még nem volt Európa-bajnoki címe, egészen szombatig! Alex jól ismeri a bolgár ellenfelét és rendesen fel is készült belőle. A nap talán legizgalmasabb mérkőzését láthattuk, hiszen a bolgár fiú bő egy fejjel magasabb Alexnél, de ez a küzdelmükön nem látszott meg!


Alex több ponttal is vezetett, de a kilépései miatt sajnos több pontot is levontak tőle, ezzel döntetlenre állt a mérkőzés, majd hosszabbítás következett. Alex azonban hatalmas küzdő és okos küzdelemmel végül megérdemelten szerezte meg végre első Európa-bajnoki címét!


Kondár Anna jött egyből Alex küzdelme után, így Király István nagymesternek szinte bérelt helye volt a döntős tatamik mellett! Annának egy ismeretlen francia ellenfele jutott a végső küzdelemben. A kellemetlen stílusú francia lány azonban nem okozhatott gondot a rutinos Annának és 10 pontos különbséggel, technikai KO-val győzte le ellenfelét!


Kis pihenőt követően a másik meglepetés ember, Sándor Cintia következett a -55 kg-os hölgyek között. Cinti korábban már nyert junior VB-t, de egy ilyen erős és népes mezőnyben olyan neves ellenfeleket takarított el az útjából, akik a végső győzelemre is esélyesek lettek volna.


Az olasz Roberta Cavallaro is hasonlóan defenzív stílusú versenyző, mint Cintia, így egy hatalmas türelem játék volt a 3 menet, meglehetősen kevés ponttal. Cinti a mérkőzés végén a nagyszerű ezüstéremmel zárt!


A körülbelül 14 órakor véget ért "délelőtti" döntők után, a nagy várakozással emlegetett országok közötti csapat küzdelmek következtek. Címvédőként a mieink kiemeltek voltak, azaz a legjobb 8 között kezdtek a Norvégokkal. A 4+2 fős csapat könnyedén, több mint 10 pontos különbséggel verte a skandinávokat.


A 4 közötti elődöntőben az Angolok következtek, de ők sem okoztak gondot.


A döntőre meglepetésként a Görögökkel került sor, akik az íreket taszították a dobogó harmadik fokára. A mi világklasszis lányainkat és srácainkat kemény fából faragták, és nem kegyelmeztek a Görögöknek sem, egyszerűen lesöpörték őket a tatamiról, és itt is több mint 10 pontos különbség volt a végére a javunkra!


Ezzel a magyar válogatott (Halker- KirályTeam) megvédte a Csapat Európa-bajnoki címét!!!


Az este 6 órakor kezdődő gálára került az utolsó döntősünk, a -63 kg-os Veres Richárd mérkőzésére!


Ricsi győzelme esetén nem csak az volt a kérdés, hogy 4 vagy 5 bajnoki címet söprünk be, hanem hogy milyen nagy súllyal dominál a csepeli pointfighting kick-box továbbra is!


Az első menetben nagyon jól kezdett Ricsi, és 2 pontos előnnyel várta a második menetet, ahol azonban már fordítani tudott az orosz ellenfele és ekkor jött a rettentően izgalmas harmadik menet. Ricsinek esze ágában nem volt elkapkodni, vagy hibázni, így a döntetlent elérve, a hosszabbításra játszott. Az egy perces hosszabbításban azonban begyújtotta a rakétáit és gyors egymásutánban 4 nagyon gyors és látványos pontot szerzett, az orosz srácnak meg tátva maradt a szája, mert már véget is ért a küzdelem!


Ricsi a győzelmével feltette a pontot az i-re. A Magyar Pointfighting Kick-box válogatott továbbra is a csúcson van a szakágban, immáron 9. éve!


Összességében, a Csepel Halker – KirályTeam Kick-box Akadémia, a lehetséges 16 bajnoki címből, 6 arany, 3 ezüst és 4 bronzérmet szerezett.


[gallery type="slideshow" link="none" ids="2871,2869,2868,2867,2866" orderby="rand"]

Végeredmények:

Európa-bajnok:

- Veres Richárd, -63 kg

- Veres Alex, -79 kg

- Mórádi Zsolt, -84 kg

- Jároszkievicz Krisztián, -94 kg

- Kondár Anna, +70 kg

- Csapat Európa Bajnok

Ezüstérmes:

- Gömbös László, -74 kg

- Vágvölgyi Péter, +94 kg

- Sándor Cintia, -55 kg

Bronzérmes:

- Kiss Roland, -57 kg

- Nagy Henrietta, -70 kg

- Vígh Péter, -63 kg (veterán pointfighting)

- Vígh Péter, -63 kg (veterán light-contact)

5.-8. hely:

- Murvai Márton, -89 kg

- Murvai Lívia, -50 kg

- Veres Mercédesz, -60 kg

- Busa Andrea, -65 kg

/forrás: Halker-Király Team Facebook/