A sikerek útján - Kovács Alexandra

Folytatjuk nemrég megkezdett, fiatal, feltörekvő tehetségeket bemutató rovatunkat. A két fiú (Tóth László és Szűcs Kristóf) után most egy lány következik a sorban, aki nem más, mint Kovács Alexandra, a Kismészáros Kempo SE versenyzője!


10334286_708256099220205_7960513927553887300_n


Alexandra nem csupán egy sportágban halmozza a sikereket, számos szabályrendszerben méretteti meg magát, és mint eredményei bizonyítják, nagyon jó úton halad ez idáig.


e.: - Mikor és hogy kerültél kapcsolatban a küzdősportokkal és a kempoval?


K.A.: - A küzdősporttal 15 éves koromban ismerkedtem meg, de ez akkor még nem egy tudatos választás volt, csak valamilyen mozgáslehetőséget kerestem a közelben. Ekkor találkoztam Mayer Csaba mesterrel és a Japán Jiu Jitsuval. Rögtön megfogott ez a világ és éreztem, hogy itt a helyem. Aztán a Testnevelési Egyetem hallgatójaként lehetőségem nyílt más harcművészeteket is kipróbálnom, többek között a Judot, ahol jelenlegi barátomat is megismertem és általa jutottam el az első Kempo edzésemre.


e.: - Milyenek voltak az első tapasztalatok a sporttal, és mi fogott meg benne igazán?


 K.A.: - A Zen Bu Kan Kempo edzés egy idézettel kezdődik: "Megeddzük testünket és lelkünket egy szilárd, megrendíthetetlen jellemért." Ezt először nem igazán értettem, de már az első edzés a határaimat feszegette és hamar rájöttem, hogy mindezek nem csak szavak, és valóban minden egyes edzés komoly megpróbáltatás a lelkünknek is. Ez volt az, ami miatt a Kempo mellett döntöttem végleg. Emellett nagyon tetszett a komplexitása is, hiszen több harcművészetet ötvöz egymagában.


e.: - Akadtak-e mélypontok, esetleg sérülés(ek),ami(k) után úgy gondoltad esetleg, hogy más sportágra váltasz vagy felhagysz a sporttal?


 K.A.: Szerencsére a komolyabb sérülések elkerülték eddigi pályafutásomat. Természetesen kisebb mélypontok adódtak, melynek oka általában a saját magammal szemben felállított elvárásaim voltak, de ezeken idővel mindig túllendültem, és kitartóan folytattam a felkészülést. Az sosem fordult meg a fejemben, hogy abbahagyjam, vagy lecseréljem a kempot.


e.: - A Kempo - több nagy múltú sportokhoz hasonlóan- egyfajta életformának is megfelel. Mi az, amiben Téged emberileg formált a Kempo? Mi tett hozzá a személyiségedhez?


 K.A.: - Lassan 3 éve, hogy kempozom, ami nem számít túl hosszú időnek, mégis nagy mértékben megváltoztatta a mindennapjaimat, és az élethez való hozzáállásomat. A Kempo világított rá arra, hogy milyen fontos is az akarat, és hogy mennyi mindent lehet vele elérni. Megváltoztatta a kiállásomat, gondolkodásomat és az emberekkel való kapcsolatomat. Magabiztossá tett. Beépült mindennapjaimba a mozgás és a kempos gondolkodás is. A Stílusalapító Nagymester, Dr Harnos Imre szavait idézve: "Megtanultam felemelt fejjel járni, így a világot nézem és nem lehajtott fejjel a port."


 


IMG_3746


 


e.: - Ki vagy kik voltak Rád a legnagyobb hatással eddig, kiktől tanultál a legtöbbet?


 K.A.: - A legnagyobb hatással Palotás Ferenc és Kárászi Balázs mesterek voltak/vannak Rám. Tőlük tanultam a legtöbbet. Sokat köszönhetek nekik és nem csak a Kempon belül, hanem az élet más területein is számíthatok Rájuk. Valamint köszönettel tartozom a barátomnak, Mayer Mártonnak, aki bevitt a Kempo világába, és a felkészüléseim során külön foglalkozik velem.


e.: - Főbb eredményeid eddig a sportban, illetve milyen eredmények írhatók idén a neved mellé?


K.A.: 2014 tavaszán először volt lehetőségem megméretni magam nemzetközi versenyen. A Kempo válogatott tagjaként a Portugáliában megrendezett Világbajnokságon indulhattam, ahol szinkron formagyakorlatban, low kick és knock down versenyszámokban sikerült első helyet szereznem. Indultam az ADCC válogatón, Budapesten. Ezen kívül több Országos Kempo bajnokságot nyertem, a legutóbb Kecskeméten, A Viadal (full kontakt) és földharc (gi, no gi) versenyszámokban állhattam a dobogó legfelső fokára. Hatvanban a Global Grapplingen indultam, és lettem arany érmes gi, no gi és Open kategóriában. November elején az Eger Kupán szintén A Viadalban és földharcban lettem első. Az idei legfrissebb eredményem a november 15-én megrendezett Brazilian Jiu-Jitsu Hungarian Openen elért első helyezésem, ami meglehetősen édes siker a számomra, mert a lánymezőnyre nem jellemzően sok indulóval mérethettem meg magam.


e.: - Az álló bunyót vagy a földharcot kedveled jobban?


K.A. - Őszintén szólva nem tudnék választani. Mindkettőt egyaránt szeretem és törekszem külön-külön fejleszteni is, éppen ezért rendszeresen részt veszek Thai Box és BJJ edzéseken is. Ha bármelyik kicsit is háttérbe szorulna nem érezném teljesnek magam.


1900063_636786713107082_6374198313169796182_n


e.: - A kemposok - a sport összetettségének köszönhetően - sok más szabályrendszerben is sikeresek, mint K1 és MMA például. Neked vannak hasonló terveid, hogy bemutatkozol például MMA-ban is?


K.A.: - Nem mondom, hogy nem fordult még meg a fejemben a ketrecharc, de úgy gondolom, hogy ezt fokozatosan kell felépíteni, lépésről-lépésre kell haladni. Először - a Kempo versenyek mellett - Muay Thai szabályrendszerben szeretnék sikereket elérni, és továbbra is részt venni BJJ versenyeken. És ha az élet úgy hozza, debütálok a ketrecben is.


 


e.: - Hamarosan jön a Hanshi Kupa. Milyen eredményeid és emlékeid vannak erről a versenyről eddig? Indulsz-e idén?


K.A.: - Ez volt az életem első Zen Bu Kan Kempo versenye, de itt még csak nézőként vettem részt. Különösen nagy élmény volt számomra, mert akkor találkoztam először  Dr. Harnos Imre Hanshival. Azóta minden évben részt veszek a
lánycsapat földharcos tagjaként. Tavaly megnyertük az önvédelem, a három pontos küzdelem és a földharc versenyszámokat, így csapatunk első helyen végzett. Természetesen idén is ott leszek/leszünk. Már lelkesen készülünk a
csapattal.


Mi pedig további sok sikert kívánunk Alexandrának, és szeretnénk minél több sikerről beszámolni majd!