Csőlátás - egy bajnok útja

chris_weidman-csolatas


A nagyszerű mini-doku sorozat több részben foglalkozik a különböző sportolók felkészülésének aspektusaival. Terítékre kerülnek a fizikai felkészülés és kondicionálás, a mentális felkészülés, az ellenfél tanulmányozásának finomságai és a harcra kész állapot időzítésének művészete is. Az alábbiakban Chris Weidman, az amerikai UFC nevű MMA szervezet középsúlyú bajnokáról készült sorozat első részét láthatjátok, melyben a 31 éves, veretlen amerikai bajnok edzéseinek részleteibe láthattok betekintést edzője, Ray Longo, valamint saját szavainak segítségével.


"Bejött egy srác, aki sparringolni akart, bunyózni, holott addig soha nem csinált ilyet. Mondtam neki, hogy nem igazán akarom, hogy ilyesmit csináljon, hiszen még semmit nem csinált. De ő csak erősködött, hogy rakjam be valaki ellen. A másik srác egy birkózó volt, tudtam, hogy Chris is az, de még fogvédője sem volt. Mondtam neki, hogy így nem mehet be. Egy nagyon mocskos teremben voltunk és a piszkos, poros padlón ott hevert egy fogvédő. Chris erre azt mondta, hogy van fogvédője. Odasétált, felvette és berakta a szájába. Én meg arra gondoltam, hogy azt hiszem találtam egy bunyóst. Bement és lezúzta a srácot. Kész voltam tőle. Azonnal tudtam, hogy ez a srác különleges." - kezdi a videó hangulatos kis felvezetőjében Ray Longo edző.


"Az edzés az életem. Ez minden, amit tudtam, egészen másodikos korom óta, amikor is birkózni kezdtem." - mondja Weidman egy kicsit később. "Egy meccs előtt általában már nyolc hétnyi kemény edzésen vagyok túl. Két-három edzést nyomok egy nap, és ha nem is érzem magam jól annyira, végig kell csinálnom és a lehető legjobban ki kell használnom a lehetőségeimet és képességeimet. Ha csak egy másodpercre nem dolgozom olyan keményen az edzésen, amennyire képes lennék rá, az vissza fog vetni." - igazi győztes mentalitás a bajnoktól!


Ahogy Weidman elmondja, annyira változatosak az edzései, hogy olyan, hogy tipikus edzés-nap nincs. Lyoto Machida elleni meccsét törött bordával küzdötte végig, hiszen - ahogy azt el is mondja - ha ilyen keményen edzel, heti hat napot, egészen biztosan le fogsz sérülni.


"Amikor egy meccsre készülök, olyan fáradtra akarom dolgozni magam, amennyire csak lehetséges, tudva, hogy ha oda kerülünk, az ellenfelem egy kicsit fáradtabb lesz nálam. Olyan jó formába akarok kerülni, hogy a meccsen ne számítson milyen kemény a tempó, az ellenfél jobban el fog fáradni. Én pedig meg fogom találni a töréspontot. Az ellenfelem előbb fog megtörni, mint én. Őrület, hogy mennyiszer gondolod úgy, milyen kemény az ellenfeled, hogy nem fog megtörni, de ha egy kis extra másodpercnyi energiát fektetsz bele, könnyen lehet, hogy ez kell ahhoz, hogy megtörjön. Onnantól vége. Azt csinálsz vele, amit akarsz." - mondja Weidman.


Ahogy a bajnok azt el is mondja, célja, hogy annyiszor fárassza ki magát, ahányszor csak lehetséges, így mikor oda kerül, hogy a ketrecbe lépjen, nem fog olyat látni, amit már ne látott volna és nem fog olyat érezni, amit ne érzett volna még soha. Az áldozatok pedig itt nem érnek véget. Az edzés után a test bár teljesen el van gyötörve, nem lehet csak úgy aludni menni. Weidman bár szívesen játszana gyermekeivel, nem lehet. Helyette jön a jeges fürdő, a masszázs, hogy az edzés utáni regenerálódás folyamatát felgyorsítsák. Mindenre szükség van, ami az ellenféllel szemben előnyt adhat.


"Az első UFC-s meccsemre egy igazi veterán ellen két és fél hetem volt felkészülni, ráadásul előtte repedt meg a bordám. Semmit nem tudtam csinálni, csak a kardióra edzettem. Hinnem kellett benne, hogy valahogy megnyerem azt a meccset. Nem érdekeltek a körülmények, sem az, hogy az emberek, akik majd nézik a meccset, nem tudják min mentem és megyek keresztül, hogy ilyen kevés időt kaptam a felkészülésre, hogy nem vagyok formában és elrepedt a bordám. Nem érdekelt. Nyernem kellett. Ez az én időm, a terv, amit Isten adott nekem és a lehető legjobbat kell kihoznom belőle. Pozitívan kellett hozzáállnom, gátat vetve a negatív gondolatoknak, nehogy elhatalmasodjanak rajtam. Ez a harcos hozzáállása."


https://www.youtube.com/watch?v=HjJovFxduy8&rel=0