Korpási ezüstöt nyert az Európai Játékokon

[caption id="attachment_6642" align="aligncenter" width="504"]gp-2010--00314 fotó: Magyar Birkózó Szövetség[/caption]

Korpási Bálint remek birkózással jutott be a 71 kilogrammosok döntőjébe, miután svéd, német és grúz birkózókat győzött le, a fináléban azonban az azeri vb-bronzérmes Csunajev 4-2-re jobbnak bizonyult nála. Magyarország első érmét szerezte a bakui Európa-játékokon! A 98 kilóban Varga Ádám egyet nyert a lett ellen, majd kikapott az Európa-bajnok fehérorosztól, nem került vigaszágra. Knipli Csongort az 59 kilóban román, míg Kéri Zoltánt a 80 kilóban német ejtette ki a versenyből.


Lezajlott az első versenynap Bakuban. Négy kötöttfogású súlycsoportból mind a négyben érdekeltek voltunk, ám sajnos nem sokáig, hiszen az 59 kilogrammos Knipli Csongort a román Munteanu, míg a 80 kilogrammos Kéri Zoltánt a német Neumaier a selejtezőben legyőzte és mivel egyikük legyőzője sem jutott döntőbe, így idő előtt búcsút kellett inteniük a versenynek. A 98 kilogrammosok között Varga Ádám is kiesett, mivel a fehérorosz Európa-bajnok Dzsejmicsenka miután legyőzte az újpesti birkózót, nem jutott fináléba, ezzel Ádámnak is véget ért a verseny. Remekelt azonban a BVSC-s Korpási Bálint. A 28 éves versenyző meggyőző birkózással győzte le a kellemetlen svéd Tallrothot, majd a német Európa-bajnok Stäbler sem tudta ezúttal megállítani. A döntőbe jutásért nagyot csapott Maci a grúz Culukidzével, ám végül 7-3-ra győzött, így fináléba került. Ellenfele nem elég, hogy az azeriek kiválósága, Raszul Csunajev volt a döntőben, de még körülbelül 2500 szurkolót is felül kellett volna múlnia Korpásinak. Sajnos nem sikerült, Csunajev az első menetben szerzett 4 pontosával komoly előnyre tett szert, Maci már csak szépíteni tudott a második menetben, ezzel fantasztikus ezüstérmet szerzett az Európa-játékokon.


"Sajnos nem úgy sikerült a vége, ahogy terveztem. Ismertem az azeri srácot, vagy négyszer birkóztam vele, de csak egyszer nyertem ellene. Megpróbáltam figyelni, hogy az elején ne dobjon el, mert az erőnléte nem olyan jó. Sajnos sikerült neki egy négypontos akciót csinálnia, a birkózásban pedig négy pontot nagyon nehéz behozni” - értékelt a DIGI Sport 2-nek Korpási.


Gratulálunk!


/forrás: birkozoszov.hu/