Határok nélkül - Nyíri Bence

Külföldön élő (és sportoló) magyarokat bemutató sorozatunk soron következő részében ismét Angliából mutatunk be valakit, a Debrecenből kivándorló Nyíri Bencét kérdeztünk a kint töltött eddigi időszak tapasztalatairól.


nyirigi


Amíg Angliába nem költözött, Nyíri Bence a debreceni Hungarian Pitbull Fighters csapatában pallérozódott Soltész Laci vezetésével. A kezdetekről és a beilleszkedésről kérdeztük elsőként.


"Körülbelül egy éve élek kint. Az eltelt időszakban sikerült megfelelően beilleszkednem. Más az emberek mentalitása, könnyebb az érvényesülés az élet legtöbb területén. A munka és egyéb elfoglaltságok könnyen összeegyeztethetők az edzéssel, így gond nélkül le tudok járni rendszeresen. A munkahelyen rugalmasak ilyen szempontból.


Az első edzésem Mario Sukata csapatában volt, aki nagyon szimpatikus edző, még angolul nem tudván csak beálltam és próbáltam bekapcsolódni az edzés menetébe."


A kezdeti apróbb nehézségek ellenére Bence aztán hamar belerázódott a kinti ritmusba, és mára csapata egyik legfoglalkoztatottabb versenyzője lett.





"Heti 4 vagy 5 alkalommal edzettem kezdetekben, de ebben az MMA és a NoGi is benne volt. Körülbelül fél éve járok rendszeresen, minden alkalommal, most már szinte minden versenyen indítanak. Ami nagyon nagy különbség, hogy rengeteg a szponzor és támogató, így sok a versenyre sikerült eljutnunk. Az edzőtársak nagyon rendesek és segítőkészek, egyáltalán nem éreztetik, hogy te most mást lennél mint ők."


Bence elmondta még, hogy az edzések felépítésében nagy különbséget nem tapasztalt, viszont jobban szét vannak választva a területek, példaként emelte ki, hogy ő maga is 4-5 edző keze alatt pallérozódik. A legnagyobb fejlődést a földharc terén érte el. Az fejlődés velejárója a szép sikerek, ebből sem szűkölködik.


nyiri





"Az első versenyem NoGi-ben volt, 78 kilóban. Azon 25 induló volt és sikerült is megnyernem. A második megmérettetésem egy MMA mérkőzés volt itt Angliában. Az egyik legnagyobb gálára hívtak meg, 77 kilóban szerepeltem, sajnos ott nem sikerült még győzelmet aratnom. Az ellenfél ugyan verhető lett volna, de pontozással végül kikaptam. Az elmúlt hónapban volt egy újabb BJJ torna, 28 induló közt lettem első, itt már Gi-ben."


nyiriplakat


Bence a Gi után ebben a hónapban újra kesztyűt húz, ezúttal Manchesterben, és ismét egy rangos gálán mutathatja meg tudását az ICE FC nevű szervezetnél.


"A jövő héten pénteken lépek újra ketrecbe, ellenfelemről sok nem tudok, de annyi biztos, hogy egy hasonlóan jól felkészült harcos vár majd rám a másik sarokban. Minden nap edzek, termünk névadója, Mario Sakuta sok segít abban, hogy a legjobb formában legyek majd. Az edzések mellett rendszeresen futok is még."


Köszönjük Bencének, hogy időt szánt ránk, és természetesen drukkolunk neki június 12-én, hogy MMA-ban is olyan sikeres lehessen végre, mint a földharcban eddig.