Érmek a junior birkózó Európa-bajnokságon

Ennél szebb zárónapot aligha kívánhattunk volna. Négy versenyzőnk közül hárman is éremmel térhetnek haza az isztambuli junior Európa-bajnokságról. A 66 kilogrammosok között Losonczi Ottó egésznap remekelt, ezüstérmet szerzett, míg a vigaszágon jött vissza az 55 kilós Torba Erik és a 84 kilós Papp Bertalan, végül mindketten a bronzérmet szerezték meg. A magyar kötöttfogású válogatott ezzel öt érmet és egy ötödik helyezést szerzett Törökországban. -  írja a Magyar Birkózó Szövetség honlapja.




[caption id="attachment_6891" align="aligncenter" width="504"]keteremeb2015isztam fotó: Martin Gábor[/caption]

Korábbi versenynapokon történt:


Remekül sikerült a junior Európa-bajnokság első kötöttfogású versenynapja. Négy versenyzőnk közül hárman is győzni tudtak az első körben, közülük végül mind a hárman az elődöntőben találtak csak legyőzőre, majd bronzcsatán vehettek részt.


A 74 kilogrammosok között Lévai Zoltán a lengyel kadet Európa-bajnokot győzte le könnyedén a selejtezőben, majd ukrán és svéd ellenfelei sem tudták megállítani. A döntőbe jutásért jött a török junior-világbajnok, aki sajnos felül múlta a dorogit. A bronzcsatában a vigaszágon végigmenetelő orosz következett, akit a török technikai tussal múlt felül. Zoli fantasztikus négy pontossal kezdte a meccset, majd újabb két pontért meg is emelte ellenfelét, így már 6-0-ra vezetett, amit elég volt csak megőrizni a mérkőzés végig, sikerült, magyar bronzérem lett az eredménye.




[caption id="attachment_6893" align="aligncenter" width="504"]levaiemeles2015ebistam fotó: Martin Gábor[/caption]

A 96 kilogrammosoknál Török Zsolt remekül menetelt. Először a litvánok junior világ- és Európa-bajnoki bronzérmesét 7-0-ra lépte át, majd az orosz Boriszov sem tudta megállítani, 4-3-ra győzött a zöld-fehérek tehetsége. A döntőbe jutásért a már jól ismert bolgár Gencsev következett, aki 3-0-s győzelemmel bejutott a döntőbe, ezzel bronzcsatába küldte Törököt. Ott, az ellenfél az örmény lett, aki a vigaszágon észtet múlt felül. Zsoltinak nem okozott problémát a győzelem és egyben a bronzérem megszerzése, 6-1 lett a vége.


Női érem is született


Remek birkózással került az 59 kilogrammosok döntőjébe a kadet világ- és Európa-bajnok Galambos Ramóna. Az alig 19 éves tehetség a nap folyamán görög, svéd, és fehérorosz birkózókat győzött le, utóbbi már a felnőtt Európa-játékokon is bronzérmes volt 60 kilóban. A fináléban ellenfele az ifjúsági olimpiai, világ- és Európa-bajnok norvég Bullen volt, aki fiatal kora ellenére már felnőttben is letette névjegyét, hiszen alig két hete nyert bronzérmet az Európa-játékokon. Ramóna korábban már verte a norvégot, ám sajnos most nem sikerült, 7-2-s norvég győzelem született, így Galambos Ramóna a 2014-s junior Eb-bronzérem mellé most nyert egy ezüstöt is.


A 23 versenyzőből álló magyar csapat hat éremmel (2 ezüst-, 4 bronzérem) és két ötödik helyezéssel zárta a versenyt.


/forrás: birkozoszov.hu/