Szép bunyóra készül Harcsa Norbert

A székesfehérvári Lakeside Hotel konferencia csarnoka ad otthont a Felix Promotion november 12-i, élő televíziós ökölvívó gálájának, ahol garantáltan szikrázó küzdelmekre van kilátás.

harcsa_millenaris

Az izgalmakat – többek között – a veretlen középsúlyú Harcsa Norberttől (6 győzelem, 0 vereség) várhatjuk, aki az észt Szergej Melisz-szel küzd hetedik profi ökölvívó mérkőzésén.


„Eredetileg egy orosz riválissal meccseltem volna, ám ő lemondta a párharcot” - mondta a fővárosi bunyós. „De nem is érdekes, hogy ki vár majd a ring másik sarkában, hiszen mindenki ellen győzni akarok.”


„Ez ez első olyan felkészülésem, amin Erdei „Madár” Zsolt végig mellettem volt” - folytatta. „Rengeteg erőnléti melót csináltunk, úgyhogy nem lehet gond. Felépített, szép bunyót szeretnék bemutatni. Melis képzett, jó ökölvívó, nyert WBC regionális címet, amit meg is védett és boxolt már a WBO és az IBF Interkontinentális övekért is. Az én eddigi 6 meccses pályafutásom eltörpül az ő 48 profi mérkőzéséhez képest van, de őt is megfogom oldani!"


A fehérvári rendezvényen Kovács Zoltán „Caramel” bokszolja a főmérkőzést, aki a WBO Europe címért meccsel, míg váltósúlyúban Törteli-Mizsei magyar bajnoki párharc várja a közönséget. Kötelek közé lép még Pintye Szabolcs, Laki Róbert, Berki Ferenc, Kispál Zoltán, Kis Máté, Egedi Renátó és Szilvai László is.


A nemzetközi boxgálát a közszolgálati M4 Sport, november 12-én élőben sugározza az székesfehérvári eseményt 21.30-as kezdéssel . Bővebb információkért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, keresse fel a www.felixpromotion.com oldalt.


felix_promotion_szekesfehervar_20161112


/forrás: Felix Promotion International/