Női ökölvívó Európa-bajnokság - 3 magyar újonc a keretben

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöksége tegnapi elnökségi ülésén Kovács Mária vezető edző előterjesztése nyomán elfogadta a jövő heti szófiai Európa-bajnokságra utazó magyar csapat névsorát.

eubc_sofia_cover

Kinevezésük óta a Kovács-Ancsin edzőpárosnak ez a verseny lesz az igazi bemutatkozása, bár a nyáron már vezették az ifjúsági és junior válogatottat a korosztályos Európa-bajnokságon, szép sikerrel, hiszen három ezüst és hat bronz volt a fiatalok termése.


Szófia a tavalyi férfi után idén a női Eb rendezésre is vállalkozott. A csapat november 14-én hétfőn utazik a bolgár fővárosba. Soraiban három újonc is szerepel. Beri Krisztina (Madárfészek Akadémia Alapítvány) négy év szünet után tért vissza és szombaton meg is szerezte az Ancsin távozta után üresen maradt 51 kg bajnoki aranyát. Érdekesség, hogy legyőzöttje Barankai Virginia is ott lesz az Eb-n, egy súlyt kell fogyasztania és a 48 kg-ban indul. A 48 kg magyar bajnoka Dobrádi Csilla az aranyérem szombati megszerzése után bejelentette visszavonulását.


A 60 kg magyar bajnoki címét vívta ki a soproni Pribojszki Kata, akit az OB legtechnikásabb versenyzőjének választottak. Ő most került be először a felnőtt válogatottba. A 64 kg-ban annak ellenére a debreceni Korcsmáros Mercédesz utazik, hogy a bajnokságon második lett Bugyik Alexandra mögött. A szakvezetők úgy döntöttek, hogy ezen az Eb-n neki kínálják fel a lehetőséget.


eubc_sofia



Az utazó magyar keret:

48 kg Barankai Virginia
51 kg Beri Krisztina
54 kg Szűcs Szabina
57 kg Nagy Kitti
60 kg Pribojszki Kata
64 kg Korcsmàros Mercèdesz
69 kg Oláh Eszter
75 kg Nagy Tímea
81 kg Szatmàri Petra
+81 kg nincs versenyzőnk

Csapatvezető és edző: id Balzsay Károly
Edzők: Kovács Mária, Ancsin Katalin

/A MÖSZ sajtóközleménye/