Idén is lesz 10 000 ütés napja

A 10 000 ütés napja eseményt tavaly rendezték meg első alkalommal, hogy így tisztelegjenek a sportolók azoknak a harcművészeknek az emléke előtt, akik már nem lehetnek közöttünk.

[caption id="attachment_12832" align="aligncenter" width="480"]10 000 ütés lead illusztráció A kép illusztráció[/caption]

A tavalyi esemény sikere után idén is összegyűlnek Hatvanban a harcművészek. Még az első '10 000 ütés napja' előtt az egyik szervező, Koczka Konstantin így mutatta be nekünk a 10 000 ütés napját:


"A 2014 és a 2015 évben is nagyon sok olyan cikket olvastam - és sajnos nekem is volt több ilyen ismerősöm -, hogy harcművészetekkel foglalkozó emberek hunytak el. Ők nem csak mesterek, hanem tanítványok is voltak. Mivel sok emberrel beszéltem ezen esetekről és hát a nemzetközi vizsgák miatt külföldön is sok ismerősöm lett, így úgy gondoltam, hogy legyen egy olyan rendezvény, melynek során a harcművészek, küzdősportolók, bokszolók és rokonaik, ismerőseik egy összejövetel során, egyszerre róhatják le tiszteletüket az elhunyt sportolók és harcművészek előtt.


Nem utolsó sorban, úgy gondoltam, hogy ebben a mai rohanó világban lennie kell egy olyan napnak, ahol ezen emberek ismerkedhetnek, beszélgethetnek, megismerhetik egymás stílusát, stb. Sajnos egyre többet hallok olyat, hogy egymásra fújnak klubok, klubvezetők, de én - mivel nagyon régóta foglalkozom ezzel - úgy gondolom, hogy nem az a lényeg, hogy ki milyen stílust űz, hanem, hogy úgymond egy családhoz tartozunk és tiszteljük egymást. Nekem a mestereim mindig azt tanították, hogy lehet egy kezdőtől is sokat tanulni és nem kell a másik felett semmilyen módon ítélkezni, mert idézem " Ítélni csak Isten ítélhet, és mi nem Isten vagyunk".


Az eseményt az előttünk álló szombaton, azaz május 28-án tartják Hatvanban, az 5. Sz. Általános Iskola tornatermében. A részvételi díj 500 forint. A kezdés időpontja reggel 9 óra! 


10 000 ütés 2 plakát