Kick-box Világkupa előtt

PF-OB-kick-box-vb-2015-Halker-Kiraly-ellenfelem


A hazai rendezésű világbajnokságok mellett tekintélyes versennyé nőtte ki magát a több mint két évtizedes múltra visszatekintő magyarországi Kick-Box Világkupa. Az idén Budapestre költöző rendezvényt igazán erőssé a ringes szabályrendszerek tették, ahova gyakran a világbajnokságoknál is erősebb mezőny jött el.


A nagyszabású rendezvény négytagú Szervező bizottságából (Király István alelnök, Juhász Gábor alelnök, Mórádi Zsolt világbajnok, Jároszkievicz Krisztián világbajnok) Juhász Gábort, a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnökét, a Titán SE edzőjét kérdeztük.


ellenfelem.hu: - Évekig Szeged volt a Kick-box Világkupa helyszíne. Miként és miért került most át a rendezvény a fővárosba?


Juhász Gábor: - Az előző 21 évben Debrecen, Nyíregyháza, majd Szeged adott helyet a magyar Kick-box Világkupának. A külföldi résztvevőktől érkező igény sokszor megfogalmazódott, szerették volna azt, hogy a fővárosba tegyük át a rendezvényt, mert Budapestnek a legkedvezőbb a lokációja.


Például a belorusz válogatott is megfogalmazta, hogy Minszkből közvetlen vonatjárat jön Budapestre, illetve más nemzetek, akik repülővel érkeznek, szintén javasolták a budapesti helyszínt.


Ez a nevezési létszámban is megmutatkozik. Az eddigi szegedi 6-700 nevezéshez képest már 2150 nevezésnél járunk. A verseny helyszíne a MOM Sport lesz, amely véleményünk szerint a versenyzői és a televíziós igényeket is ki tudja szolgálni.


MOM-Park


e: - Milyen esetleges változásokat hoz majd a helyszín- ill. egyéb körülmények változása a lebonyolítás tekintetében?


JG: - A lebonyolítási rend nem sokban változik: csütörtökön van a mérlegelés, pénteken, szombaton és vasárnap pedig a küzdelmek. A több ring mellett 8 tatami is a sikeres lebonyolítást szolgálja.


e: - Hány nemzet versenyzőit várjátok Budapestre?


JG: - 30 ország már nevezett a versenyre, de a nevezések lezárását követően látjuk csak majd pontosan, hogy hány ország hány fője érkezik hazánkba.


e: - Lehet-e már tudni, hogy hazánk mekkora létszámban képviselteti majd magát a Kick-box Világkupán?


JG: - Hazánk több, mint 500 kick-boxosa képviselteti magát a rendezvényen. A második legnagyobb létszámú ország Olaszország 101 fővel, Moldova pedig 93 fővel érkezik.


e: - Nemcsak, mint a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnökeként, hanem edzőként is érdekelt vagy a versenyen. Kiket láthatunk majd a Titán SE csapatából?


JG: - A Titán SE-t full-contactban dr. Megyeri Csilla, Rákóczi Renáta és Droppán Attila fogja képviselni.


e: - Milyen szerepléssel lennél elégedett, mint a válogatott és a saját csapatod tekintetében?


JG: - A full-contact szakágban magyar válogatott alapvetően a Szigetszentmiklós-Tököl, a Veresegyházi Black&Gold Angels Sportegyesület, és a Titán SE tagjaira épül. Érmes helyezéseket, világkupa győzelmeket várok a válogatott tagjaitól.


kick-box világkupa