Éremért lépnek ringbe a magyar versenyzők

Magyar szempontból kifejezetten jól kezdődött a tegnapi nap a debreceni 61. Bocskai Ökölvívó Emlékversenyen. Ennek köszönhetően ma már éremért lép ringbe több magyar versenyző is!

[caption id="attachment_16060" align="aligncenter" width="504"] fotó: m4sport.hu[/caption]

 Az első párban küzdött az ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmes Virbán Gábor, és egyhangú pontozással ütötte el a továbbjutástól olasz ellenfelét. Ezzel meg is született az első idei magyar érem, mivel Virbán a 4 közé került, és minimum bronzérmes. Az elődöntőben ellenfele a grúz Nodari Darbaidze lesz.


Ugyanez mondható el az újdonsült magyar bajnok, Szaka Istvánról is, aki szintén 5-0-al lépett túl ukrán ellenfelén. Számára a kazah Azat Makhmetov következik. Ő 2014-ben már nyert a Bocskain, a tavalyi kazah bajnokság bronzérmese.


A nap egyik legkomolyabb összecsapását vívta a 64 kg-ban az egri Könnyű Richárd, akinek a tavalyi év kazah bajnoka jutott ellenfélül. Orrvérzése miatt Könnyű többször is orvosi ellátást kapott a mérkőzés során, de ez sem akadályozta a győzelem kivívásában. Könnyű elődöntőbeli ellenfele az az ukrán Beliak lesz, aki Fodort búcsúztatta. Sérüléseik miatt Kovács Richárd és Vadász András mérkőzés nélkül "ajándékozták" a győzelmet ellenfeleiknek.


Az akarat döntött a javamra - nyilatkozta Könnyű az m4sport.hu-nak. - Mentem végig előre, nem hagytam, hogy felülkerekedjen. Arra gondoltam, hogy ha győzök, legalább a bronzérem biztos, de itt nem állok meg!"


A három női versenyzőnk közül egyik sem hagyott maradandó emléket a debreceni szereplését követően. Mindhárman egyhangú vereséget szenvedtek, Rákóczi, aki a kick-boxban ismertebb az olimpiai ezüstérmes kínai Junhua Yin ellen vesztett.


Erdei Zsolt tanítványa, Hámori Ádám ugyancsak az elődöntő bokszolta magát, túljutva kínai ellenfelén.


Nagy Bence egyhangú pontozással múlta felül cseh ellenfelét, Marek Vaneceknek, így ő lett az ötödik magyar elődöntős. Ezzel biztossá vált, hogy ma 5 magyar éremnek örülhetünk majd.


Eredmények:


Férfiak:
46-49 kg Virbán Gábor - Francesco D'Alessandro (olasz) 5-0
52 kg Szaka István - Maxim Fatich (ukrán) 5-0
64 kg Makszim Vislaukh (fehérorosz) - Kovács Richárd sérülés miatt nem állt ki
64 kg Fodor Milán - Timur Beliak (ukrán) 0-5
64 kg Ibragimov Bekdaulet (kazah) - Könnyű Richárd 1-4
69 kg Vadász András - Ilia Ocskin (kazah) Vadász orrcsontsérülés miatt nem állt ki

Nők:
60 kg Tar Flóra - Natalia Shamokhina (orosz) 0-5
60 kg Junhu Yin (kínai) - Rákóczi Renáta 5-0
75 kg Pallás Szimonetta - Darima Sandakova (orosz) 0-5

/A Magyar Ökölvívó Szövetség sajtóanyaga javítva és bővítve/