Heti összefoglaló (129.)

Nem unatkoztak a héten azok, akik szeretik a küzdősportokat. A tavaszi versenyszezon elkényeztet minket nagyon. Közelgő Glory és Bellator gála. Hazai versenyek és egy 6x bjj Világbajnok Budapesten. Ezek mind témáink voltak a héten. Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!


Hétfőn írtuk, hogy a 6x bjj Világbajnok, Milton Bastos a hétvégén 2 szemináriumot is tart Budapesten. Nagyszerű lehetőség tehát azok számára, akik szeretik a földharcot. A remek formában levő Elszaszer Dáviddal is készítettünk egy interjút, aki a franciaországi győzelme után újabb nagy kihívás előtt áll.


Kedden a fogyasztásról, és annak káros hatásairól cikkeztünk. Ez örök téma marad a versenysportban. De hol a határ, és mi az, ami már károsnak számít? Cikkünkből kiderül. Az orosz W5 szervezet áprilisban újabb nagyszabású rendezvényt hoz tető alá, ahol két bajnoki mérkőzés is megrendezésre kerül.


Szerdán a G4 Grappling Liga hétvégi fordulóját, a Kesztyűs Küzdelem Csapatbajnokságot harangoztuk be. A German Open-en elért magyar eredmények mellett sem mehettünk el szó nélkül. Több, mint 60 éremmel tértek haza versenyzőink!



Csütörtökön remek hírrel szolgálhattunk! Négy magyar judós is bekerült súlycsoportjában a világranglista élmezőnyébe! A  legújabb Inside GLORY epizódot is megnéztük, melyben a szervezet a brüsszeli gálára segít "bemelegíteni" a rajongóknak!


Pénteken Steve Maxwell csípőmobilitást elősegítő gyakorlatsorát mutattuk be. Nem csak küzdősportot űzők számára hasznos! Az ACB hétvégi gálája is igazi tűzijátékot ígért. Ezt harangoztuk be az esti cikkünkben.


Szombaton a jó idő közeledtével újra aktuálissá válik a hőszabályozás és izzadás témája. Érdemes odafigyelni testünkre és szervezetünkre, hogy sokáig és egészségesen sportolhassunk!


Az ezen a napon rendezett békéscsabai Országos Kick-Box Utánpótlás versenyen több csapat is indult. Amit biztosan tudunk, hogy a Szigetszentmiklós-Tököl SE 12 éremmel végzett. egészen pontosan 4 arany, 1 ezüst és 7 bronz lett a termés.


Kolozsvári Kinga és Soós Rebeka 2-2 aranyat szereztek. Gyöngyösi Kevin 1 ezüstöt és 1 bronzot gyűjtött be. Soltvadkerti Dániel 2 bronzéremmel térhetett haza. Östör Barnabás 2 bronzérmet szerzett. Mivel Gnyálin István vezető edző Laszák Zoltánnal a taksonyi Fitness Sziget edzőtáborban készült a világbajnoki címvédő küzdelemre, ezért a csapatot a klub két segédedzője Elszaszer Dávid és Bakó Krisztián irányította. A jelek szerint kiválóan.


Az Energy Gym eredményei: Kürti Bonita cadett2, kick-light 1. hely. Flack Márk cadett2, light 2. hely, kick-light 1. hely. Mészáros Attila junior light, kick-light 1. hely.


Az Esztergomi Kick-Box SE Olasz Attila edzővel utazott a versenyre. Eredményeik: Kána Koppány kadett 1. light-contact -37 kg. Magyar Szabolcs kadett 2. kick-light -57 kg. Vígváry Viktor junior light-contact -84 kg. Vígváry Viktor junior kick-light -84 kg.


Ezüstérmesek: Kána Koppány kadett 1. kick-light -37 kg. Baráth Albert kadett 2. light-contact -42 kg. Baráth Albert kadett 2. kick-light -42 kg. Magyar Szabolcs kadett 2. light-contact -57 kg. Borók Dominik kadett 2. kick-light -63 kg. Vígváry Viktor junior point-fighting -84 kg.


Bronzérmesek: Borók Dominik kadett 2. light-contact -63 kg. Kajtár Bence junior light-contact -63 kg. Szachán Bolivár junior light-contact -79 kg.


Az esetlegesen kimaradt csapatoktól, versenyzőktől elnézést kérünk, de természetesen mindenkinek gratulálunk!


A Harcosok mozija sorozatunkban ezúttal Buakaw új filmjének, a A törött kardú hős legendájának a beharangozóját tekinthettétek meg.



Vasárnap a hétvégén Szombathelyen zajló Polyák Imre Emlékverseny, birkózó Magyar Nagydíj első napjának magyar eredményeiről cikkeztünk. Két arany- és egy bronzérem jutott az első napra nekünk. Bízunk a hasonló mai folytatásban!



Ez volt tehát a Heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!

ellenfelem.hu - A harcos közösség