Magyar Nagydíj - Két arany az első napon

Két arany- és egy bronzérem jutott a magyar csapatnak a szombathelyi Magyar Nagydíj, Polyák Imre-emlékverseny első napján.


Az első helyezésekről a Lőrincz-fivérek gondoskodtak a Vas megyei városban, Tamás a 75, míg Viktor a 85 kilóban négy-négy győztest mérkőzést követően állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A nap harmadik magyar érmét a nehézsúlyú Lám Bálint érdemelte ki, két magabiztos győzelmet követően az elődöntőben a későbbi aranyérmes grúz állította meg, Bálint azonban a bronzéremért életében először tudta legyőzni a kétszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes észt Heiki Nabit. Kiesett a versenyből a mieink közül a 66 kilogrammos Krasznai Máté, Kozák István, Balatoni Bence, a 75 kilogrammos Gégény Dominik, a 85 kilogrammos Szabó Patrik, illetve a 130 kilogrammos Balogh László is.


Lőrincz Tamás csúcsot döntött: hatodszor nyerte meg a Magyar Nagydíjat Szombathelyen! Az egész értékét nagyban növeli, hogy Szöcsi mosz 75 kilóban diadalmaskodott. A döntőben a fehérorosz Kilov nem tudott fölé kerekedni, intésekkel Lőrincz nyert:


„Hasonlóan kemény meccset vívtam a fehérorosz versenyzővel, mint az elődöntőben Nemes Viktorral. Érdekes módon az első menetben hagyta, hogy menjek, nyilván azt gondolta, elfáradok majd, és aztán a második három percben ő fog felülkerekedni. Hál’istennek ez nem sikerült, megálltam a lábamon...Amúgy marha erős srác ez a Kilov. Lehet, hogy kívülről unalmasnak tűnik egy ilyen meccs, de közben a szőnyegen majdnem beledöglök, verekedős döntő volt. Jó dolog, hogy  két olyan 75 kilós nagy egyéniséget tudtam megverni, akik számítanak a súlycsoportban. Kaptam egy kis erőt és önbizalmat az Európa-bajnokságra való felkészüléshez.”


A 85 kilós Lőrincz Viktor először állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára a Nagydíjon, tehát ketten a bátyjával, Tamással diadalmaskodtak Szombathelyen. Egy pontot tudtak csak csinálni ellene:


Az elődöntőben jött a mumusom, vagyis a grúz Kobliasvili, akivel pár évvel ezelőtt már birkóztam itt, és odavágott keményen, figyelnem kellett, nehogy véletlenül rászaladjak a két karos szaltóra. Gondoltam, ledarálom őt is, ez sikerült, a korábban már emlegetett billentéssel biztosítottam be a döntőbe jutást. Az iráni fiút korábban még nem láttam birkózni, de azt megfigyeltem, hogy az elődöntőben egészen jól rakta a kart. Ki tudtam zárni, az egy kart nem szerette, megrángattam az első menetben, aztán a másodikban dűlőre vittem a meccset. Akciózni akartam egész nap, ez sikerült, és ugye, láttuk az olimpián, hogy az intésekkel nagyon jól tudnak „játszani”, ezt pedig csak úgy lehet kikerülni, hogy akciókat csinálunk.„


A vasárnapi versenynapra is lezajlott a mérlegelés a szombathelyi Arena Savariában. A Magyar Nagydíj, Polyák Imre-emlékverseny második napján az 59, 71, 80 és 98 kilogrammosok küzdelmeit bonyolítják le, ahol tizennyolc magyar érdekeltség lesz. Szőnyegre lép a Vas megyei városban többek között három világbajnokunk, Korpási Bálint, Bácsi Péter és Kiss Balázs, de harcba száll példuál a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Szabó László is. A mérkőzések vasárnap 10 órától kezdődnek meg, amit élőben lehet követni az interneten.


 /forrás: birkozoszov.hu/