Birkózó Magyar Nagydíj - Eredmények

Ez elmúlt hétvégén Szombathelyen, az Arena Savariaban rendezték a Birkózó Magyar Nagydíjat, mely egyben Polyák Imre tiszteletére megtartott emlékverseny is volt.


polyak-emlekverseny-birkozas-ellenfelem


Népes mezőny gyűlt össze a szőnyegen, hiszen 27 ország 240 birkózója érkezett Szombathelyre a Birkózó Magyar Nagydíjra.


A mieinket erősítette többek közt a háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás, a 98 kilós világbajnok Kiss Balázs, és az olimpiai és vb-bronzérmes Módos Péter is!


Mindjárt az első napon volt is minek örülnünk, hiszen Ligeti Dániel 130 kg-ban aranyéremmel zárt, a döntőben Lám Bálint lett volna az ellenfele, aki azonban az elődöntők során megsérült, így az ezüst az ő nyakába került. Szintén a dobogó második fok jutott Szabó Lászlónak 75 kg-os súlycsoportban.


Az érmek gyűjtése aztán a második napon sem marad el.


Korpási Bálint 71 kg-ban állhatott a legfelső fokra, és szintén arany került Kiss Balázs és Bácsi Péter nyakába is!




[caption id="attachment_4570" align="aligncenter" width="263"]korpácsi Korpási Bálint fotó: Magyar Birkózó Szövetség[/caption]

„Én nem tudom, hogy van ez, de az elején mindig grúz birkózót sodor az utamba a sors, most egymás után kettőt is, aztán jött a jó formában lévő Lévai Zoli, utána az a hosszú venyige iráni, vele aztán igazán megkínlódtam, a román fiú ága könnyebbnek látszott. A kazahra számítottam, de a román technikaival nyert ellene. Birkóztam vele az edzőtáborban, tudtam, hogy erős gyerek, de megvertem itt Szombathelyen. Nem úgy számoltam, hogy a végén aranyérmes lehetek, meccsről-meccsre haladtam előre. Épp beszéltem Szöcsiékkel (a Lőrincz-fiúkkal), azt mondták, hogy meg kell nyernem a súlycsoportot. Viktor azt mondta, szóba sem áll velem, ha nem győzök. Talán azért szóba áll még velem…” - nyilatkozta a győzelme után Korpási Bálint a Magyar Birkózó Szövetség Facebook-oldalának



Hazánk tehát 4 arannyal és 2 ezüsttel az éremtáblázat élén végzett, megelőzve Kazahsztánt és Grúziát.


Gratulálunk a srácoknak!


A birkozoszov.hu alapján