Három magyar bronz a zárónapon Pozsonyban

[caption width="504" id="attachment_9761" align="aligncenter"]Pupp Réka Fotó: Carlos Ferreira /EJU[/caption]

A harmadik versenynapon az öt indulónk közül négyen is a bronzéremért küzdhettek. Salánki Evelin, Fogasy Gergő és Demeter Bendegúz pedig élt a lehetőséggel, és a dobogó legalsó fokára állhatott fel a nap végén.


Fogasy Gergő a 100 kilogrammosok között erőnyerőként kezdett, majd ipponnal győzte le a bosnyák Hadisz Ramicsot és vazarival a grúz Rezo Csulukidzét. Ez utóbbi mérkőzés izgalmasra sikerült, ugyanis a BHSE judósának már három intése is volt. Az elődöntőben vazaris vereséget szenvedett a horvát Zlatko Kurmic ellen. A harmadik helyért zajló csatában magabiztosan győzött az osztrák Maximilian Hageneder ellen, így egy újabb bronzéremmel lettünk gazdagabbak.


Demeter Bendegúz meghálálta a bizalmat! Tóth Krisztián sajnálatos sérülése miatt az utolsó pillanatban kertült be a keretbe a nehézsúlyú versenyző, aki szédületesen kezdett az Európa-bajnokságon: ipponnal győzte le román és bosnyák riválisát is az első két fordulóban. Az ukrán Fedir Panko megállította a csodás menetelést, így a döntőbe már nem jutott be a kaposvári versenyző. A bronzérmet azonban nem engedte ki a kezéből, szűk két perc alatt ippongyőzelmet aratott az olasz Nicola Becchetti felett.


A nőknél a 78 kilogrammban Salánki Evelin jukóval nyerte első küzdelmét a belga Katrien Johnsonnal szemben, majd intéssel kikapott az olasz Melora Rosettától. A vigaszágon felpaprikázta magát a tatabányai versenyző, aki három intést begyűjtött a holland Karen Stevenson ellen, de jukó, vazari és végül egy ippon értékű akciót is bemutatva győzni tudott, hogy a bronzéremért csatázhasson. Csernoviczki Csaba tanítványa harcosan küzdve, vazaris győzelmet aratott a német Maike Ziech ellen, és felállhatott a dobogó legalsó fokára.



[caption width="500" id="attachment_9762" align="aligncenter"]salanki2015u23eb Fotó: Carlos Ferreira /EJU[/caption]

A súlycsoport másik indulója, Tóth Fanni első mérkőzésén vereséget szenvedett orosz riválisától, így ideje korán búcsúzott az Eb-től.


A +78 kilogrammosoknál Szigetvári Mercédesz erőnyerőként a második fordulóban lépett először tatamira, ahol minimális, intésnyi különbséggel maradt alul a lengyel Beata Pacuttal szemben. A vigaszágon javítani tudott a bajai judós, ötven másodperc alatt ipponnal győzte le a montenegrói Jovana Nikicset, így ő is a bronzéremért harcolhatott. A végső csata nem sikerült Radics Attila tanítványának, aki így a pontszerző ötödik helyen végzett.


Az U23-as Európa-bajnokságon az éremtáblázat hatodik helyéig jutottunk (1 arany, 0 ezüst, 4 bronz), az élen Oroszország (3, 1, 3), Németország (3, 0, 2) és Olaszország (1, 1, 3) végzett.


Az U23-as Európa-bajnokságok történetében Gercsák Szabina a huszadik arany-, Pupp Réka a huszadik, Salánki Evelin a huszonegyedik, Fogasy Gergő a huszonkettedik, Demeter Bendegúz pedig a huszonharmadik bronzérmet szerezte Magyarországnak.


/forrás: judoinfo.hu/