BJJ - A verseny előtt - II. rész

12-bjj-drill-ellenfelem


Mire érdemes figyelni életed első bjj versenye előtt ill. mi az, amit jó, ha szem előtt tartasz, ha nem versenyzel túl gyakran? Több dolgot is fel lehetne sorolni, hiszen van, ami edzésen működik, de versenyen nem annyira, de a szabályokkal és egyebekkel kapcsolatban is problémákba ütközhetsz!


Nem feltétlenül mozdulatokra kell tehát gondolnunk, hanem inkább stratégiákra, melyek potenciálisan kudarchoz vagy épp győzelemre vezetnek, úgy, hogy alapvetően csak pár dolgon kell változtatnod vagy odafigyelned rájuk.


A múltkori, első rész után, melyben a szabályokat és a guard-ot jártuk kicsit körül, ezúttal a levitelekre, energiánk beosztására és egyebeket veszünk górcső alá.


4. A levitelek


Ha van pár alaposan begyakorolt kedvenced, melyeket nagy hatásfokkal, kevés energiát kifejtve végre tudsz hajtani, hajrá. Nem baj, ha egy picit dolgozni kell vele, de legyél tudatos közben és figyelj oda, hogy ne égess túl sok energiát el velük, ill. arra, hogy ne ellenfeled vigyen le.


Ha egy birkózóval, ilyen hátterű emberrel mész vagy valaki olyannal, aki nagyon jól védi a leviteleket, gyakran oda-vissza csata alakul ki, melyből nem csak, hogy te húzhatod a rövidebbet, de túl sok energiát is elpocsékolsz közben, aminek később iszod meg a levét.


Nem éri meg 2-3 percet azzal tölteni, hogy megpróbálsz levinni valakit. Ha sokáig köröztök így, összekapaszkodva, fogást keresve, ki fogsz fulladni. Röviden tehát, próbáld meg levinni ellenfeled, miközben figyelsz az időre és energiádra, ne fulladj le és igyekezz a földre vinni a küzdelmet.


5. A pozíció megtartása


Amikor subra mész, fontos, hogy az adott verseny szabályait és a sub-kísérleteid összefüggéseit ismerd, szem előtt tartsd. Ha submission-only a torna (itthon sok ilyennel egyelőre nem lehet találkozni), akkor persze, erre kell törekedni. Az se baj, ha épp alul kötsz ki, amennyiben magabiztos vagy az adott pozícióban és úgy érzed, meg tudod oldani a subot onnan.


Ha azonban pontokra megy a csata, figyelj oda arra, hogy hol jártok, hogy állsz és természetesen, legfőképp arra, hogy mit csinálsz. Ha pl. egy guard pass kísérletnél hátradobod magad, mert úgy érzed menni fog az a leg lock, de az ellenfeled helyette felül köt ki, ezzel máris odadobtál neki két pontot ingyen.


A sub-kísérleteknél tehát oda kell figyelni a pozíciód megtartására. Ha felül vagy, maradj úgy és figyelj, a guard esetén pedig, hogy ne kerüljék meg azt. Ne feledd, a végén az nyer, aki vagy subolja a másikat vagy több pontot ér el. Ha sok pontot adsz oda, a sub pedig nem jön össze, egyszerűen veszíteni fogsz.


6. Extra pontok feladása


Gyakori hiba, hogy nem elég, hogy valaki hátrányos pozícióba kerül és ellenfele pontokat szerez vele szemben, de további rossz mozdulatokkal, döntésekkel még többet ajándékoz oda.


Például, gyakori, hogy miután valakit mountoltak, kétségbeesetten igyekszik szabadulni, közben pedig feladja a hátát. Ez egy tornán négy pontot is jelenthet (vagy a meccs végét, rossz esetben). Amikor mountból szabadulsz, valamilyen guardba kell jutnod!


Foglaljuk össze a fentebbieket és vegyük át még egyszer nagyon röviden:


- Legyen a levitelekkel kapcsolatban valamilyen stratégiád
- Őrizd meg a domináns pozicionális irányítást, amikor sub-ra mész
- Ne adj fel pontokat szabaduláskor vagy szabadulási kísérleteidnél