Debreczeni Dezső - Olyan nincs, hogy nincs edzés

[caption id="attachment_7176" align="aligncenter" width="504"]Debreczeni Dezső „Kicsit fáradtan, de ígérem meglesz az eredmény lányok, fiúk!” - Debreczeni Dezső[/caption]

Körülöttünk tombol a nyár, a kánikulai hőségben mindenki örül, ha egy kis árnyékhoz, pihenéshez jut. Az egyik közösségi portálon izzadt, de mosolygós fiatal arcok jelentek meg tegnap reggel. Mellette a komment: „Kicsit fáradtan, de ígérem meglesz az eredmény lányok, fiúk!”. Az első sorban Debreczeni Dezső, a hazai kick-box történetének legeredményesebb sportolója, hét egyéni felnőtt világbajnoki, nyolc Európa-bajnoki és profi világbajnoki cím birtokosa, a Békéscsabai Lakótelepi SE elnöke és a Debreczeni Team vezetője látható.


ellenfelem.hu: - Mire ez a nagy sietség? Még alig indult el a nyár, és már futóedzéseket tartasz a fiataloknak?


Debreczeni Dezső:    A versenyzőim már kívülről fújják a mottómat: Olyan nincs, hogy nincs edzés! Ha eredményt akarunk elérni, azt csak kemény munkával alapozhatjuk meg. Ehhez bizony hozzátartozik a megfelelő állóképesség, hiszen augusztusban a spanyolországi San Sebastianban az öreg kontinens legjobbjai között kell helytállnunk a korosztályos Európa Bajnokságon. Nem sietünk, de az edzéseket meg kellett kezdenünk.


e: - Értem, és igazad is van, de nem túl fáradtak a fiatalok? Mások délig alszanak, strandra és játszótérre járnak, ők meg kora reggel futni indulnak…


DD: - Kemény versenyszezon van mögöttünk. Végigjártuk a legnevesebb versenyeket, összemértük magunkat az ország, Európa és a világ legjobbjaival. Szerencsére sikerrel, amit számos egyéni és csapat kupánk, érmünk igazol. Szinte hihetetlen volt a számomra, hogy a Debreczeni Team 24 versenyzőt kvalifikálhatott, így a nemzeti korosztályos pointfighting válogatott gerincét mi képezzük. Ma már számolni kell velünk, de ezt az eredményt meg kell tudni tartani. Fáradtak lennének a versenyzőim? Talán. De nézd meg a képet és döntsd el, hogy látsz-e rajta duzzogó arcot? Ugye, hogy nem? Tudják, akarják és teszik. Sportolók.


e: - Mi a következő állomás a felkészülésben?


DD: - A futóedzéseket követően erőnléti- és állóképesség növelő edzések jönnek, majd a szokásos edzőtáborunk. Megpróbáltam úgy időzíteni, hogy az EB-re csúcsformában legyenek a versenyzők. Nem volt egyszerű, mert idén 2-3 héttel korábban lesz, mint szokott.


[gallery type="slideshow" link="none" ids="5493,4031,4030,4029,5070,5069,5068" orderby="rand"]

e: - Spanyolország nem itt van a szomszédban. Mekkora terhet jelent az egyesületnek, a szülőknek a kiutazás?


DD: - Hatalmasat! A nagy távolság, a magas szállás- és ellátási költségek miatt sajnos volt olyan versenyző, aki nem tudta vállalni az indulást. Szerencsére a békéscsabai, újkígyósi és szabadkígyósi önkormányzat és számos képviselő is mellénk állt, így csökkenni tudtak a terhek. A felkészülésben már több hónapja segít minket a Biotech USA Csaba Centerben található üzlete táplálék kiegészítőkkel, és több vállalkozás is a hóna alá nyúlt egy-egy versenyzőnek. És persze van még néhány el nem bírált kérelmünk jelentős gazdálkodó szervezeteknél, amiben bízunk… Az anyaegyesületünk, a József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület szinte erőn felül vállal és segít bennünket, és nem szabad elfeledkeznünk azokról a lelkes szülőkről, akik biztosítják a felkészülés és a kiutazás lehetőségét a gyermekeiknek. Nélkülük nem menne…


e: - Mit vársz az Európa Bajnokságtól?


DD: - Nagyon nehéz jósolni. A legjobbak legjobbjai lesznek ott San Sebastianban, mindannyian évek óta azért küzdenek, hogy dobogóra állhassanak, hogy nekik szóljon a nemzeti himnusz. Az eddigi eredményeink nagyon biztatóak, hiszen 2010. óta viszek versenyzőket a világversenyekre, és azóta minden évben egyre több válogatott versenyzőm van, köztük akár többszörös Európa- illetve Világbajnok. Bízom benne, hogy idén is lesz több versenyzőm, aki a dobogó legfelső fokára állhat, és még néhány érmes is. Nem szeretnék sem neveket sem helyezéseket említeni, mert ezzel külön terhet raknék a gyerekekre. Éppen elég, ami most rajtuk van…


e: - Mit üzensz a kick-box-szerető olvasóknak?


DD: - Segítsenek nekünk! Szurkoljanak nekünk itthonról is, mert talán hihetetlen, de szerintem érzik a gyerekek. Legyenek büszkék arra, hogy egy ilyen kis nemzet ilyen előkelő helyet foglal el a harcművészet világában. Örüljenek velünk együtt a sikernek és vigasztalják a fiatalokat, ha nem úgy jön össze, ahogy szerették volna. Szándékosan nem beszélek kudarcról, mert az a tény, hogy Magyarországot képviselhetik már önmagában győzelem.