Idén is lesz Szegeden nyári MMA edzőtábor

10583876_598255653628635_1850025538514357036_nA már hagyományosnak mondható nyári MMA edzőtábor idén sem maradhat el Szegeden. Mint eddig mindig, most is a Szegedi Küzdősport Klub és a Sárközi MMA Team szervezésében kerül majd lebonyolításra a napfény városának legsportosabb nyári tábora.


A tábor augusztus 3-án indul, és egészen 6-ig tart majd, érkezés azonban már augusztus 2-án (vasárnap) lehetséges. ekkor már javában folynak majd az előkészületek a másnapi megnyitóra, de az est zárásaként közös főzésre is sor kerül.


A programok hétfőn indulnak majd, változatos felépített menetrend szerint lesz az edzések közé lazító programokkal egybekötve. Napi 3 edzés különböző stílusok szerint, így boksz, judo, NoGi BJJ.


A kötségeket tekintve is nagyon kedvezőnek ígérkezik az augusztus első hetében zajló esemény, hiszen 7000 forintért napi két étkezés és szállás is biztosított az edzések mellett.


További információkért és a jelentkezéssel kapcsolatban nyugodtan írjatok az esemény Facebook oldalára, melyet ITT találtok meg.