A mozgás és defenzív képességek fejlesztése 2

canelo-slip-rope

A múltkoriban említettük már a slip rope-ot, ezt az egyszerű, ám nagyszerű eszközt, mellyel figyelmed, lábmunkád, lábaid kondíciója javítható, de segítségével gyakorolhatjuk a védekezés és taktikai mozgás egyes elemeit is, ráhangolódva a küzdelmi mozgás ritmusára testben és fejben. Az általános információk és alapozás után nézzünk pár részletet Peszlen Ferenc edző jóvoltából, aki a Budapest Top Team berkein belül többek között olyan nevekkel dolgozik együtt, mint például a hazai MMA világában jól ismert fiatal versenyző, Furkó László.


Beállítása

Törekedjünk arra hogy, a slip rope a sportoló fülmagasságában legyen kifüggesztve és kerüljük a sok helyen használt bandázst. Ennek sem a vastagsága, sem a rugalmassága nem felel meg, ugyanis a pontos mozdulatok elérése a célunk, ezért pedig a bandázs holtjátéka nem fér bele.


Az edzés-módszer célja a felső- illetve az alsó-test egyidejű mozgatása, valamint a tér-érzet kialakítása, a periférikus látás élesítése. Ahogy azt az előző, alapozó részben említettük is, fontos, hogy jobban tudatában légy annak, hogy amikor támadsz vagy védekezel, mindig lesz valami, amire figyelned kell. Ahhoz pedig, hogy egy ellenfél ütéseit elkerülhesd, először is látni kell azokat.


Használata


A lábmunka és a felsőtest összehangolását személy szerint lentről felfelé haladva szoktam összehangoltatni a sportolókkal. Kezdjük a lábfejnél. Legfontosabb szempont a lábfej megfelelő irányba történő pozicionálása, úgy, hogy az a mindenkori előre irányba nézzen - ami magamhoz képest 12 órára van -, de a saját testem szögét mindig az ellenfél küzdőtérbeli helyzete határozza meg.


Tehát törekedjünk mindig arra, hogy az ellenfelünk a lehető legkisebb felületet lássa ill. tudja csak támadni belőlünk, annak figyelembe vételével, hogy a felvett alapállásunk ne korlátozza a saját támadásaink és védekezéseink lehetőségét!


Alapozás és felépítés - avagy a kötél előtt


Amikor begyakoroltuk a négy irányba történő mozgást, úgy, hogy az alapállásunk nem torzul, esik szét menet közben, hanem szabályos alapállásba érkezünk vissza minden helyzetváltoztató mozgás után, akkor kezdhetjük mellé betenni a nyolcadokat. Meg kell tanulni alapállásból helyzetet változtatni, nem csak 12, 6, 3 és 9 óra irányába, hanem hozzá kell tenni a 11, 1, 5 és 7 órát is. Amikor erre a szintre elértünk, elkezdhetjük a segédeszközös gyakorlást, ami jelen esetben a slip rope.

A kötél a gyakorlatban


Az áthúzott kötéllel elválasztjuk a küzdőtérben a teret, ezáltal pedig kapunk egy képzeletbeli belső tengelyt. Fontos, hogy küzdő mozgás folyamán lábfejünk ne lógjon át a kötél alatt a túloldalra, hanem végig a kötéllel párhuzamosan, annak mentén maradjon (a kötél iránya a mindenkori ellenfelünk pozícióját jelképezi). Oldalról indíthatunk egy előre megbeszélt taktika séma szerint kombinációkat, akár ütések közötti tempóváltásokkal, majd beiktathatunk bizonyos irányú szögmozgásokat is, duckinggal (mely az elhajlásos védekezések csoportjába tartozik) átkerülhetünk a kötél túloldalára, ahol e védekező technika után azonnal újabb technikát indítunk vagy pedig szöget váltunk.


A lehetőségek számát mindig a választási lehetőségek szorzata adja meg. Például: indulunk 'A' helyzetből, ahol vagy ütünk és pozíciót váltunk ('B' helyzet) vagy azonnal pozíciót váltunk és az új kiinduló pontunkból ütünk vagy pozíciót váltunk.


Irány a terem, ahol hozzáértő edző kezei között, ill. felügyelete alatt gyakorolhatsz te is és építheted be edzésmunkádba a köteleket! Jó edzést!


https://www.youtube.com/watch?v=A6isfISqyO4

bptopteam