Heti összefoglaló

Ünnepi hét volt ez portálunk számára, hiszen június 9-én volt egy éves az ellenfelem.hu! Köszönjük ezúton is a sok dícsérő szót és jókívánságot, amit üzenetben kaptunk tőletek! Az ünneplés közben sem feledkeztünk el rólatok, a héten is számos érdekessséggel szolgáltunk. Nézzük sorban a hét eseményeit!


ellenfelem_egy_ev


Hétfőn judo volt az első téma, Ungvári Attila ezüstérmes lett a mongól Grand Prix-n. Legendás meccset nézhettetek délután, Cro Cop és Wanderlei Silva főszereplésével. Estére szakmai írást tartogattunk számotokra, a téma ezúttal a slip rope volt, a mozgás és defenzív képességek feljelesztése.


Kedden a hétvégi Atom-kupa beharangozója volt első cikkünk, majd egy új sorozat első részét láthattátok. Ez a kickbox első részét. Este sportpszichológia írás következett, Bóna Krisztina írása arról, hogy milyen területek fejlesztésében segíthet a sportpszichológia.


Szerdán az "Egy harcos naplója" kilencedik részét közültük le, majd ezt követte néhány gyakorlat a hát és derék megerősítésére.


Csütörtökön elérkeztünk az ünnepi naphoz, egy éves lett ezen a napon portálunk! Délután Mirko Cro Cop pályafutásának legszebb momentumai következtek Pillanatképek rovatunkban. Este a földharcra váltottunk, pozíciószerzés és ellentámadás a grapplingben és MMA-ban.


crocop-wanderlei


Pénteken a "Ez a kickbox" videósorozat második része következett, majd a ketrec technikái második része, melyben a ketrechez nyomott ellenfél támadásához szükséges pozíciókat néztük át.


Szombaton egy helyszíni beszámolót olvashattatok Juhász Sandy olvasónktól a Japánban rendezett K-1 WGP-ről, majd egy másik beszámoló következett a ZBK Kempo nyári edzőtáboráról. Este a Csőlátás sorozat újabb epizódja volt terítéken, Chris Weidman, a bajnok útja főszereplésével.


chris_weidman-csolatas


Ezek voltak tehát a hét legfontosabb eseményei és hírei, kövessetek minket a jövő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség