Birkózó Vb - Sastin Marianna újra győzni akar

Ez igen, világbajnokunk, Sastin Marianna robog, „habzsolja” az évet. Minszk, Baku, Madrid, Dormagen, a diadalok helyszínei. Sikert sikerre halmozott, de számára a legfontosabb talán, hogy a Barka Emese elleni három körös válogatót is megnyerte, és ez kaput nyitott az 58 kilósok között az olimpiai részvételi jog megszerzése felé.




[caption id="attachment_8192" align="aligncenter" width="504"]Budapest, 2013. szeptember 19. Sastin Marianna ünnepel, miután legyõzte a bolgár Tajbe Juszeint a nõk 59 kilogrammos súlycsoportjának döntõjében a birkózó-világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában 2013. szeptember 19-én. MTI Fotó: Illyés Tibor MTI Fotó: Illyés Tibor[/caption]

Marianna tavasszal kezdte meg dicsőséges hadjáratát Európa szőnyegein. Még márciusban, Minszkben, a fehérorosz fővárosban a fináléban az Ázsiai-játékok bronzérmesét, a kazah Abdildinát győzte le 9:5 arányban. És ez csak a kezdet, mert a világ élmezőnyének tekintélyes részét verte meg. A bakui Európa-játékokon a 60 kilósok „aranyútján” például a 8 között azzal a bolgár Tajbe Juszeinnel találkozott, akivel a 2013-as budapesti vébé döntőjében összecsapott, de 4-4 után mégis Marianna kezét emelték magasba, neki volt több nagyobb értékű akciója. A játékok döntőjében a tehetséges junior világ,- és Európa-bajnok, U23-as Eb-ezüstérmes orosz Lipatova sem tudta meggátolni Sastin Mariannát a győzelemben. Persze, ez még közel sem a diadalmenet vége, de közbevetőleg érdemes megjegyezni, hogy Marianna hihetetlenül „egyben van” ebben az esztendőben. Nagyon erős – a szó minden értelmében.


Külön meg kellett küzdenie az 58 kilós súlycsoport helyéért Barka Emesével, és nyert. Szófia után éppen a májusi Német Nagydíjon, Dormagen-ben egyenlített ezen a külön válogatón. Két világklasszis, két Vasas-birkózó gyürkőzött egy helyért. Bárcsak a többi súlycsoport környékén is ilyen gazdagok lennénk, hogy legalább két kiválóság hajtana egy helyért. Mindenesetre a döntőt a két magyar vívta, de azért Mariannának előtte az Európa-bajnok orosz Koblovát is meg kellett vernie.


Sastin Marianna aranyérmet nyert a 60 kilogrammos kategóriában Madridban is. A világbajnok magyar versenyző előbb japán ellenfelet győzött le nagy csatában, majd az elődöntőben a kínai Szun Ja-csent verte könnyedén. A döntőben aztán egy újabb kínait, az Ázsia-bajnok Luo Hsziao-csüant győzte le 5-4-re. A lengyel nyílt bajnokságon nagy különbségű győzelmet aratott Emese ellen, és innen egy vadonatúj fejezet kezdődik, egy újra mindennel felvértezett Sastin Marianna számára. Több, mint biztató, amit 2015-ben láttunk tőle.


Wöller Ákos Sastin Mariannáról:
Marianna az idén négy komoly versenyt nyert meg, ez pedig önmagáért beszél. A Német Nagydíjon például legyőzte a tavalyi Európa-bajnok, vb-ezüstérmes, U23-as Európa-bajnok orosz Valerija Koblovát is. Az Európa-játékokon 60 kilóban győzött, erős mezőnyben, az ő ágán volt a bolgár Tajbe Juszein - vele birkózta a 2013-as budapesti vb-döntőt – , de Budapest után Bakuban is megverte őt Marianna, és ott volt  az ágán a világbajnok azeri Julija Ratkevics is. A Spanyol Nagydíjon két kínait. és egy japánt győzött le, ezután pedig a sorsdöntő Lengyel Nagydíj következett, ahol a fő cél egyértelműen az volt, hogy ő szerepelhessen 58 kilóban Las Vegas-ban. A válogató mindent eldöntő, harmadik meccsén találkoztak Barka Emesével (1-1-es állás után), és Marianna 14-3 arányban győzött a nagy vetélytárs ellen. Las Vegas-ban lesz egy ember, a japán Icso Kaori, aki gyakorlatilag verhetetlen, kilencszeres világ-, és háromszoros olimpiai bajnok, de Marianna is nyerni akar. Egyébként pedig vannak nyolcan-tízen, akik eséllyel pályáznak a további érmekért. Marianna mindenképpen hozzájuk tartozik.”


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=UOqSSGCT9zM&w=420&h=315]


A súlycsoportról:
Icso Kaori, mindenekfelett. Elképesztő mérleggel büszkélkedhet: a 9 világbajnoki, és három olimpiai bajnoki cím mindent elárul. Ki fog rajta fogást csinálni az Orleans Arénában, Las Vegas-ban. Ő a címvédő, és csak valami fatális véletlen foszthatja meg a tizedik(!) világelsőségtől. A lengyel nyílt bajnokság győztese, a mongol Shoovdor  Batardzsav is benyújtotta igényét egy éremre. Mindenesetre Sastin Mariannának nincs kitől tartania, mert a korábbi Európa-bajnok orosz Koblovát már legyőzte az idén. Anasztaszja Hucsok, a fehéroroszok tavalyi vb-ezüstérmese, az 59 kiló 2013-as Európa-bajnoka az idén 60 kilóban győzni tudott mind Dormagen-ben, mind Varsóban, mind a Jarigin emlékversenyen, de talán verhető. Sötét lónak tekinthetők a kínaiak, minden valószínűség szerint az Ázsia-bajnok Luo hsziao-csuan-t indítják, akit Sastin ugyancsak legyőzött korábban. És végül ne felejtsük el az azeri színekben versenyző Julija Ratkevicset sem, ő tavaly Taskentből ezüstérmet vitt haza, de korábban világ-, és Európa-bajnoki címet is szerzett, a londoni olimpián harmadik lett. Ez az év még nem az övé, de nincs vége…


/forrás: birkozoszov.hu/