Judo Világbajnokság - Csernoviczki hetedik lett

Két világbajnok tudta legyőzni az Ippon Judo Tatabánya olimpiai bronzérmesét, így Csernoviczki Éva a hetedik helyen zárt az asztanai világbajnokság első versenynapján, így megerősítette olimpiai kvalifikációs pozícióját.


csernoviczki2015astana2


Az asztanai világbajnokság sorsolása után véglegesnek tekinthető az indulók létszáma, eszerint 120 ország 729 judósa vesz részt a legfontosabb olimpiai kvalifikációs eseményen. A női 48 kilogrammosok küzdelmeiben negyvenen vettek részt, köztük volt olimpiai bronzérmesünk, a kétszeres Európa-bajnok Csernoviczki Éva.


Az Ippon Judo Tatabánya 28 esztendős judósa kiemeltként erőnyerő volt az első fordulóban, majd egy percen belül ipponnal legyőzte ecuadori Cobos-t. A harmadik fordulóban már nehezebbnek ígérkező ellenfelet kapott, a románok korábbi ifjúsági Európa-bajnoka, Violeta Dumitru sem tudta feltartóztatni Csernoviczki Csaba tanítványát, itt másfél perc alatt, ugyancsak ipponnal lett vége a meccsnek.


A negyeddöntőben az olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes argentin Paula Pareto következett. A felek jól ismerték egymást, két nemzetközi versenyen Csernoviczki Éva nyerte kettejük párharcát, ám a 2008-as pekingi olimpián éppen az akkor berobbanó argentin ütötte el a továbbjutástól a tatabányai csillagot. Pareto júniusban Budapesten is letette a névjegyét, ő nyerte meg a 48 kilogrammosok küzdelmeit a magyar fővárosban megrendezett Grand Prix-n.


Csernoviczki Éva kezdett harcosabban, s véleményezhető módon éppen ő kapta az első intést. Ez sem zökkentette ki a magyar versenyzőt, a második percben sikerült egyenlítenie. A folytatást szívesen felednénk, Pareto olyan gyorsan ugrott be a magyar lány alá, hogy már nem lehetett az ippont kivédeni. Utóbb kiderült: Évi a világbajnokkal szemben maradt alul, Paretót ugyanis ezen a napon senki sem tudta megállítani...


A vigaszágon is egy világbajnok, a címvédő Kondo Ami várt indulónkra. Ezúttal is Csernoviczki Éva volt a kezdeményezőbb, azt az akciót is ő indította, ami után sajnos nem sikerült kimenekülni a leszorításból – így a 2009-ben világbajnoki bronzérmes Csernoviczki Éva a hetedik helyen végzett, 2007 és 2014 után pályafutása során harmadik alkalommal.


Én indítottam egy nagy belső horgot, földre kerültünk, és mivel a japán jó földharcos, ki tudta szedni a lábát, ebből jött a leszorítás – nyilatkozta némi elkeseredettséggel az MTI-nek Csernoviczki Éva. – Picit még bennem volt az argentintól elszenvedett vereség, az egy nyerhető meccs volt, ott is egy pillanatnyi kihagyás következtében előzött meg, és végigvitte az akciót. Ráadásul tulajdonképpen könnyebb lett volna azon az ágon végigmenni, mint a vigaszágon, itt nehezebb meccsek voltak.


Édesapja és edzője, Csernoviczki Csaba már a riói kvalifikáció szempontjából is elemezte a történteket: „Ez a hetedik hely több pontot ér, mint egy Grand Prix-bronzérem, ezzel együtt több volt ebben a világbajnokságban. Évi jól felkészült, sajnos becsúszott két figyelmetlenség, ami ezen a szinten már nem fér bele. Az olimpiáig kijavítjuk ezeket a hibákat. A kvalifikációs rangsorban Évi jelenleg a hetedik helyen áll, kell még dolgozni, de úgy gondolom, hogy a kijutással nem lesz probléma. Külön fel kell majd készülnünk a riói riválisokból, és a koncentrációs készségét kell tovább, akár tízpercesre is nyújtani.”


/forrás: judoinfo.hu/