Három magyar birkózó arany Szófiából

A rohamosan közelgő U23-as Európa-bajnokság főpróbáját tartották Bulgária fővárosában, Szófiában, ahol a magyar kötött- és szabadfogású birkózó válogatott keret tizenhárom versenyzővel (hét kötött- és hat szabadfogású) képviseltette magát.

losonczi_otto

A mieink a három napos viadal során Losonczi Ottó, Lévai Zoltán és Szilvássy Erik révén három aranyérmet is szereztek. A verseny egyébként nem az UWW lebonyolítási rendszerében zajlott, így volt, aki az eredetinél jóval többet birkózott Szófiában.


A Petko Szirakov és Ivan Ilijev-emlékversenyen tizenöt ország birkózói, három napon keresztül, két fogásnemben küzdhettek az aranyérmekért. A magyar alakulat három aranyérmét mindhárom napra elosztotta, hiszen pénteken a kötöttfogású 66 kilogrammosok között Losonczi Ottó remekelt, öt mérkőzést (lengyelt 9-0-ra, a grúzt 11-2-re, a törököt 3-2-re, a japánt 5-2-re, majd a döntőben bolgárt 6-0-ra múlta felül) megnyerve állhatott a dobogó legfelső fokára.


Ezen a napon ugyan ebben a súlycsoportban próbált szerencsét a fradista Krasznai Máté is, ám sajnos szintén öt mérkőzés (3 győztes, 2 vesztes) után búcsúzott a versenytől. A kötöttfogás legnehezebbjeinél a kertvárosi Pap Arnold elődöntőt birkózhatott, de kikapott, majd a bronzcsatában sem sikerült diadalmaskodnia. Hasonlóan járt a szabadfogású 97 kilogrammosok között a kőbányai Juhász Balázs, aki szintén ötödikként zárta a versenyt.


Szombaton valamivel könnyebb dolga volt Lévai Zoltán és Tihanics Tibor edzőknek, hiszen mindössze csak három magyar lépett szőnyegre. A kötöttfogásúaknál ifjabb Lévai Zoltán ismét remek formát mutatott, a nap folyamán több korosztályos világ- és Európa-bajnoki érmest győzött le, végül négy mérkőzés (a románt 5-0-ra, a lengyelt 9-0-ra, a boglárt 8-0-ra, a döntőben pedig a törököt 6-2-re verte meg) után a súlycsoport győztese lett.


Szabadfogásban is volt döntőse a magyar csapatnak. A 86 kilogrammos Gyurits Gergely két bolgár versenyzőt technikai tussal múlt felül és került a fináléba, ott azonban grúz ellenfelét csak megszorítani tudta, így az előkelő második helyen zárta az emlékversenyt. Ugyancsak ebben a szakágban a 65 kilogrammosok között Bábszky Gergely három mérkőzést birkózott, amiből egyet megnyert, azonban kétszer kikapott és idő előtt kiesett a versenyből.


birko_magyarcsapat


A szófiai megmérettetés zárónapjára is maradt magyar érem bőven. A csapat harmadik aranyát a kötöttfogású 85 kilogrammos Szilvássy Erik szállította. A Pénzügyőr SE versenyzője egész nap jó teljesítményt nyújtott, ezt bizonyítja az is, hogy a súlycsoport elődöntőjében a tavalyi év junior-világbajnok török versenyzőt múlta felül 5-0-ra. Előtte kétszer is győzött (horvátot 5-0-ra, bolgárt 4-3-ra), majd a döntőben hazai versenyzőt vert meg szoros csatában (‘1-1).


A vasárnapi arany mellé kötöttfogásból Török Zsoltnak köszönhetően még jött egy bronzérem is a 98 kilogrammosoknál (3 győzelem: kazah ellen 11-2-re, bolgár ellen 9-0-ra, majd újabb kazah ellen 7-0-ra nyert, 1 vereség: grúztól 5-1-re kapott ki), míg szabadban a két nehézsúlyú, Borsos Bálint és Nagy Mihály állhatott a dobogóra.


Érdekesség, hogy a 125 kilogrammosok elődöntőjében egyből együtt kezdett a két magyar és ezúttal a bajai Borsos 4-3-ra legyőzte a szigetszentmiklósi Nagyot. Borsos végül második, Nagy pedig harmadik lett. A záróna folyamán két ötödik helyezettje is lett a csapatnak. Kottes Pál kötöttfogás 71 kilóban (2-2 győzelem és vereség), míg Kálmán Balázs szabadfogás 70 kilóban (1 győzelem, 2 vereség) végzett egyaránt ötödikként.


Kötöttfogású eredményeink:


66 kg: 1. Losonczi Ottó (ESMTK), Krasznai Máté (FTC) kiesett
71 kg: 5. Kottes Pál (Sziget SC)
75 kg: 1. Lévai Zoltán (Dorogi NC)
85 kg: 1. Szilvássy Erik (Pénzügyőr SE)
98 kg: 3. Török Zsolt (FTC-Egri VSE)
130 kg: 5. Pap Arnold (Kertvárosi SE)


Szabadfogású eredményeink:
65 kg: Bábszky Gergely (Kecskeméti TE) kiesett
70 kg: 5. Kálmán Balázs (Csepeli BC)
86 kg: 2. Gyurits Gergely (Csepeli BC)
97 kg: 5. Juhász Balázs (Kőbánya SC)
125 kg: 2. Borsos Bálint (Bajai BC), 3. Nagy Mihály (Sziget SC)


A nemzetközi emlékversenyen Szabó Bence bíróként, Péteri László pedig UWW delegáltként vett részt.


/forrás: birkozoszov.hu/