Budapest Top Team - Tovább az úton

A Budapest Top Team csapatának munkásságát régóta nyomon követhetik azok, akik rendszeres olvasóink. Több alkalommal is hoztunk már híreket a csapat háza tájáról.

[caption id="attachment_11320" align="aligncenter" width="504"]bp_top_team Fotó: HFC / BG Production[/caption]

A Budapest Top Team a tavalyi év végén két mutatóban is a legjobbnak bizonyult a HFC statisztikáiban, ezek pedig „A legtöbb győzelem” és „A legtöbb részvétel” kategóriák voltak.  Az előbbi 7, az utóbbi 13 mérkőzésből jött össze. Peszlen Ferenccel, a csapat egyik edzőjével beszélgettünk.


ellenfelem.hu: - Egy sikeresnek mondható év volt a tavalyi számotokra, melyet végül elismerésekkel is megkoronáztatok. Mesélnél egy kicsit erről?


Peszlen Ferenc: - Ez volt az első teljes évünk volt, amit a csapat a jelenlegi létszámmal nyomott végig. Idei Lászlóval dolgoztam 1 évig együtt, akinek ezúton is köszönjük a munkáját és további sok sikert kívánunk neki. Az Ő helyét vette át "mellettem" Nagy Barna kollégám, aki a szakmai munka gerincét végzi a srácokkal, és akivel szerintem a legtökéletesebben kiegészítjük egymást, ahogy azt az eredmények is mutatják.


A csapat első profi bemutatkozása az HFC08-on kezdődött, ahol Nagy Fruzsi a döntőbe verekedte magát - véleményem szerint az év KO győzelmét aratva. Hála Istennek, nem csak itthon, hanem külföldön is sikerült szép győzelmeket elérnünk. Itt Furkó László (Budapest Top Team/BSK) kiütéses győzelmét emelném ki Jan Široky ellen.


Mindazonáltal nem az 1-1 szép győzelemre vagyunk elsősorban büszkék, hanem az egész éves egyenletes teljesítményekre, ami Guzsván Peti, Mátyási Renátó, Fábián Melinda és Pocsaji Zsolt (amatőr nehézsúly) egész éves teljesítményét fémjelezte. Ezt szeretnénk követendő célnak kijelölni magunk számára, ami a hosszú távú minőségi fejlődéshez vezet.


e.: - Ahogy portálunkon is olvasható volt, Zathureczky Zsolt is csatlakozott a Budapest Top Teamhez. Milyen fázisban van most a közös munka?


P.F.: - Igen, Zathu is velünk folytatja felkészülése nagy részét, mint a CG Hungary harcosa. Nem titkolt közös célunk új lendületet adni karrierjének, és új bajnokot avatni a király kategóriában.


e.: - Vannak már konkrét tervek ebben az évben mérkőzés vagy verseny tekintetében?


P.F.: - Konkrét tervek? Ezt a díjat jövőre is szeretnénk bezsebelni, amiben a 2. generációs bunyósainkat is hadrendbe állítjuk. :)


e.: - Aki épp most kap kedvet ahhoz, hogy elkezdje az edzéseket nálatok, az hol és mikor érhet el titeket?


P.F.: - Aki velünk képzelné el a jövőjét, az a budapesttopteam.hu -n megtalálja elérhetőségeinket, vagy toppanjon be a Predator Gym-be a XIII.kerület Lehel út 70.-be, minden nap 17 órától. ;)


e.: - Számos versenyen megfordulsz a tanítványokkal. Hogy látod most a magyar MMA helyzetét és színvonalát?


P.F.: - Azzal, hogy az HFC, mint profi szervezet megjelent, a magyar MMA helyzete egyre csak javul, színvonala egyre emelkedik. Motivációt kapnak mind a sportolók, mind az edzők, mert munkájuk gyümölcsét már olyan körülmények között arathatják le, ami már kompenzálja a bele tett melót.




[caption id="attachment_11322" align="aligncenter" width="504"]bp_top_team_wmmaa Budapest Top Team és a magyar válogatott a WMMAA Világbajnokságon[/caption]

Külön köszönetet szeretnék mondani még Lacza Ádámnak és a Shield Securitynek, aki önzetlen lehetőséget biztosított nekünk a WMMAA szervezet Világbajnokságán (mint egy szintfelmérőt, hogy hol a helyünk a világban, és extra motivációval látott el minket), és a mindennapok felkészülésében egyaránt. Igyekszünk meghálálni a belénk fektetett bizalmat mindenkinek, aki tavaly segített nekünk: Shield Security, Két-F Bau Kft, Underboss Vagyonvédelmi Kft , Székely-fight Budo Shop, Hungarian Legends, Isso Apparel.


e.: - Köszönjük, és sok győzelmet kívánunk erre az évre is!