Horvátországban jártak a Viharsarki kickboxosok

debreczeni-team-karlovac-ellenfelem


Kimerítő verseny – értékes helyezések


A hét végén került megrendezésre a Karlovac Open Európa Kupa, ahová eddig soha nem látott létszámmal, 46 versenyzővel nevezett a Debreczeni Team. A fiatalok még péntek reggel keltek útnak Horvátországba, hogy a szezon második versenyén összemérjék felkészültségüket 23 ország közel 1300 nevezőjével.


Debreczeni Dezső vezetőedzőnek és tanítványainak különösen kedves ez a verseny, hiszen ez az Európa Kupa a szemük láttára, egy kis város és egy lelkes ember – Zoran Cicvara – összefogásával egy helyi kezdeményezésből az egyik legnagyobb tornává nőtte ki magát.


A verseny pörgése hihetetlen odafigyelést igényelt mind az edzőtől, mind az őt segítő szülői csapattól, hiszen délelőtt 11 órától hajnali fél egyig (!) folyamatosan folytak a küzdelmek mind a 8 páston. A délelőtt és a kora délután még sok csalódást hozott a csapatnak: több kategóriában estek ki reményteli versenyzők. Gyermek és C1-es versenyzőink közül sokan voltak kénytelenek búcsúzni már a verseny elején, de aztán megtört a jég, és elkezdett „termelni” a csapat. Külön érdekesség, hogy a három gyermeket felvonultató Viczián család (Vivien, Dániel és Roland) összesen 6 arany-, 1 ezüst- és egy bronzérmet is hazahozhatott a viadalról.


debreczeni-team-gyoztesek-ellenfelem
A késő estébe nyúlóan került sor a csapatversenyre, ahol szintén jól szerepelt a Debreczeni Team. C1-es csapatunk ezüstérmet harcolt ki, csakúgy, mint a C2-es „B” csapatunk. C2 „A” csapatunknak „be kellet érnie” az arany éremmel, junior csapatunk a harmadik helyen végzett.


Összesítésben a Debreczeni Team a klubok versenyében 147 csapatból a második helyen végzett – a szintén magyar Király Team mögött, akiknek gratulálunk -, 16 egyéni arany-, 14 ezüst-, és 23 bronz éremmel.


debreczeni-team-karlovac-fight-ellenfelem