Pointfighting Cup 2015 - éremeső!

Debreczeni-Team-Castellanza-01


Hét arannyal, három ezüsttel és 12 bronzéremmel tértek haza a magyar versenyzők az olaszországi Milánótól 20 km-re fekvő Castellanzából, mely ezúttal otthonául szolgált a harmadik alkalommal megrendezett Pointfighting Cup elnevezésű, nyílt kick-box nemzetközi viadalnak.


A Debreczeni Team versenyzői először vettek részt ezen a színvonalas eseményen, ahol a 18 ország versenyzőinek majd 1200 nevezése is jelezte, hogy komoly mezőny gyűlt össze! A verseny érdekessége, hogy a kick-box 6 szabályrendszere közül csak a pointfighting szerepelt a programban, ami még színvonalasabbá teszi a viadalt az érdekeltek közt. A tornát komoly felkészülés előzte meg, ahol az edzésmunka mellett már komoly szerepet kapott az új támogató, a Biotech USA békéscsabai üzlete által biztosított vitamin- és étkezés-kiegészítő repertoár.


A Békéscsabai LTP SE és az Újkígyósi Szabadidő Sportklub pointfighterei nagyon odatették magukat az egész napos kimerítő versenyen, ahol több nagyon színvonalas mérkőzéseken tudtak győzedelmeskedni riválisaikkal szemben. Ki lehet jelenti, hogy a nagyon jó formában küzdő csapat ismét bizonyította, hogy kiváló utánpótlás nevelés folyik a viharsarokban!


Eredmények: 7 arany, 3 ezüst, 12 bronzérem

[gallery type="slideshow" link="none" ids="5070,5069,5068" orderby="rand"]

Aranyérmesek:


Hegedűs Hanga C1 -32 kg Békéscsabai LTP SE
Laurincz Boglárka C2 -55 kg Újkígyósi Szabadidő Sport Klub
Czár Tibor C2 -47kg Békéscsabai LTP SE
Hegedűs Botond C2 -42 kg Békéscsabai LTP SE
Szentpéteri Bence C2 +69 kg Békéscsabai LTP SE
Bálint Zoltán junior -74 kg Békéscsabai LTP SE
Harangozó Gábor junior -94 kg Újkígyósi Szabadidő Sport Klub

Ezüstérmesek:

Laurincz Péter C1 -37 kg Újkígyósi Szabadidő Sport Klub
Szentpéteri  Bence C2 -69 kg Békéscsabai LTP SE
Szász Kristóf C2 +69 kg Békéscsabai LTP SE

Bronzérmesek:

Viczián Dániel -28 kg Békéscsabai LTP SE
Bánfi Bence -28kg-ban Újkígyósi Szabadidő Sport Klub
Szák Tamás C1 Green belt-37 kg Békéscsabai LTP SE
Fülöp Fanni kezdő C1 Green belt -42 kg Újkígyósi Szabadidő Sport Klub
Laurincz Boglárka C2 -60 kg Újkígyósi Szabadidő Sport Klub
Hegedűs Botond C2 -47 kg Békéscsabai LTP SE
Opauszki Dávid C2 +69 kg Békéscsabai LTP SE
Opauszki Dávid junior -84 kg Békéscsabai LTP SE
Szász Kristóf junior -74 kg Békéscsabai LTP SE
Csák Bence junior -57 kg Békéscsabai LTP SE
Bálint Zoltán junior Grand Champion (súlycsoport győztesek külön versenye)
Harangozó Gábor junior Grand Champion (súlycsoport győztesek külön versenye)