Szellő Imre: "Szeretnék maradandót alkotni"

Április 17-én, a Kalászi Sportcsarnokban kerül megrendezésre a Ferobox Event következő élő televíziós bokszgálája, mely eseményen ismét kötelek közé lép a cirkálósúlyú magyar bajnok, Szellő Imre.


magyar_ring_15.04.17_A2_ok


A 31 esztendős ökölvívó, az év eleji tervnek megfelelően ebben a szezonban igen aktív lesz, hogy elérje azt a meccsszámot, amivel már célba veheti a nemzetközi élmezőnyt, illetve a jelentősebb bajnoki öveket. Szellő eddig öt mérkőzést vívott a hivatásosak táborában, ám az amatőr rutinja, valamint az AIBA-félprofi bajnokságban (WSB) szerzett tapasztalatai miatt a Ferobox vezetése joggal bízhat a ceglédi versenyző gyors felzárkózásában.




„Azért léptem át a profik közé, mert nagy sikereket szeretnék elérni és ehhez úgy érzem, mindenem megvan” – fogalmazott Szellő. „Az idei év nagyon fontos, és örülök, hogy ismét pörgős szezon elé nézek. Szeretem a kihívásokat, a terhelést, és mint az remélem a mérkőzéseimen is látható, apait-anyait beleadok, hogy az álmaimat megvalósíthassam. Szeretnék maradandót alkotni!”



Még nincs egy hónapja, hogy Szellő igen magabiztosan verte a korábban Erdei Zsolttal is megmérkőző grúz Shalva Jomardashvilit, máris itt a következő rivális, éspedig a romániai születésű, de már bő egy évtizede Olaszországban élő, és készülő Giulian Ilie (20-8-2) személyében.




„Nem sokat pihenhettem, talán három napot hagytam ki és már folytattam is a felkészülést” – tette hozzá Imre. „Ilie az eddigi legjobb ellenfelem lesz a profik között, jó bokszoló és kemény. Örülök, hogy a menedzsmentem ennyire bízik bennem, mert ez is egy jókora pluszt ad nekem. Végig figyelnem kell Iliere, mert jószemű, erős rivális. Edzőmmel, Bandi bával feltérképeztük és felkészültünk belőle. Jó formában vagyok és már alig várom, hogy megküzdhessek vele és ismét megmutassam magam a magyar közönségnek!”



16C1252


Ilie rutinos, kipróbált, kemény bunyós, ráadásul nem nyeretlen, volt az IBF szervezet nemzetközi, valamint az interkontinentális bajnoka is, miközben többször megküzdött a súlycsoport ismertebb egyéniségeivel és nem mellékesen három ifjú titánnak is elvette a veretlenségét és mindannyiszor idegenben tette, úgyhogy érdemes óvatosnak lenni vele.




„Az a célom, hogy először a négy nagy szervezetnél jegyzett bokszoló legyek, és náluk szerezzek bajnoki címet, vagy címeket” – mondta a ceglédi kedvenc. „Ezért is fontos állomás a jövő hét pénteki összecsapás. Ilie sem fog megállítani!”




Az április 17-én megrendezésre kerülő budapesti rendezvényen ismét kisorsolnak egy dedikált SAMAN bokszkesztyűt, a Székely Budo-Sport Kft. jóvoltából, vagyis aki többek között Bedák Zsolt, Szellő Imre, Baranyi Richárd, Laki Róbert vagy Bozai Gyula aláírására vágyik, és szerencsés, az egy különleges sportereklyén viheti haza a kedvencek szignóját.


A gálát a Duna World csatorna sugározza élőben, ami azért is jó hír, mert a magyar ökölvívók és mérkőzéseik ezáltal Európán kívül Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában és Új-Zélandon is láthatóak lesznek. A Duna World Európában kódolatlanul az Eutelsat 9A műholdról érhető el.


Belépőjegyeket a www.budopest.hu oldalon lehet vásárolni, további részletek a www.ferobox.com weboldalon, valamint az esemény Facebook oldalán.


forrás: ferobox.com