Elkezdődött a junior ökölvívó EB Kaposváron

Június 19-én, vasárnap elkezdődött a fiúk junior ökölvívó Európa-bajnoksága Kaposváron.

junior_ökölvívás


Hosszú felkészülés végén a 13 fős magyar csapat "kihegyezve" vág neki a versenynek. Az elmúlt egy hét a szokások szerint a csiszolási időszak volt, mely leginkább a súlyrendezéssel telt. Farkas József vezető edző szerint ez a néhány nap általában már nem feszültségtől mentes, de a csapat szerencsére súlyközeli állapotban van, anélkül is, hogy az öklözőknek koplalniuk kellett volna vagy vesztettek volna az energiáikból.


- Egy különleges programban is részünk volt, mivel eleget tettünk a kaposvári börtön parancsnok invitálásának és ellátogattunk az intézménybe. Ez a program lelkileg sokat segített a ráhangolódásban, mert a fiúk még inkább értékelték az őket közvetlenül körülvevő világ pozitívumait. Tele vannak sikerorientált gondolatokkal, ütőképesek, a küzdőszellemük remélem átsegíti őket sok nehézségen és nem torpannak meg életük nagy lehetősége előtt, amit a hazai rendezésű Európa-bajnokság jelent. Nagy tervekkel várjuk a kezdőnapot, a formaidőzítés szerintem sikeres volt. 

[caption id="attachment_13269" align="aligncenter" width="450"]magyar-csapat_junior_boksz A magyar csapat[/caption]

 - Az edzők tettek-e valamilyen fogadalmat a csapat sikeres szereplése esetére?
- Azt fogadtam meg, hogy ha legalább három érmet szereznek a gyerekek, akkor a csapat tarthat nekem és a felkészítő edző kollegáimnak egy egy órás edzést. Ezalatt meg kell csinálnunk, bármit is találjanak ki.

Ennek a korosztálynak 1992 óta rendeznek Európa-bajnokságokat, de hivatalosan csak 1996 óta. Ez alatt a húsz év alatt a következő magyar érmek születtek: öt arany (Bedák Pál, Lakatos Péter, Móna Imre, Herczeg Norbert, Hámori Ádám), hat ezüst (Kiss László, Székesvári Tamás, Lakatos Márk, Orsola Norbert, Erdélyi Roland és Virbán Gábor) és húsz bronzérem. Az utolsó bajnok Hámori Ádám (2011), az utolsó érem Baki Alexé (2015).



A magyar csapat a kaposvári junior Európa-bajnokságon (június 19-25):

46 kg Bernáth Richárd DVSC
48 kg Báki Alex MTK
50 kg Rostás Renátó FTC
52 kg Berecz Lionel Eger
54 kg Lakatos Ottó MTK
57kg Orsós Róbert Kaposvári RSC
60kg Barbosu Tibor MTK
63 kg Orbán Adrián Győri Gladiátor Akadémia
66 kg Pócza Milos Madárfészek Akadémia
70 kg Gábrisch Krisztián Halásztelki Box Klub
75 kg Kóczián Dávid Madárfészek Akadémia
80 kg Egervári Richárd Győri Gladiátor Akadémia
+80 kg Felföldi László Zuglói Boksz Klub



Az Európa-bajnokság programja:

2016. június 19. selejtező mérkőzések 15.00 óra 18.00 óra
2016. június 20. selejtező mérkőzések 14.00 óra 18.00 óra
2016. június 21. negyeddöntők 14.00 óra 18.00 óra
2016. június 22. negyeddöntők 14.00 óra 18.00 óra
2016. június 23. PIHENŐNAP
2016. június 24. elődöntők 14.00 óra
2016. június 25. döntők 15.00 órától


Az Európa-bajnokság helyszíne: Városi Sportcsarnok (7400 Kaposvár, Arany János u. 97.)


/forrás: monokli.com/