Muay thai - Söprés klincsből

söprés klincsből


Az Evolve MMA egy küzdősport akadémiákból álló lánc, ami az MMA világában az egyik, az ázsiai MMA világának pedig a legjobb csapatát adja.


A magát nyomorból milliárdosig felküzdő Chatri Sityodtong alapította márka 2009-ben kezdte meg szárnyalását, 2015-ben Yodchatrira pedig már úgy hivatkoztak - többek között a Yahoo Sports -, mint az ázsiai MMA világ második legbefolyásosabb emberére.


Egy biztos, ennyi világbajnok oktató egy helyen sehol sincs máshol a világon. Yodchatri az egykori legenda, Kru Yodtong Senanan tanítványaként nem felejtette el honnan jött. Céljaként tűzte ki nemzeti kincsük, a muay thai világszerte történő terjesztését, népszerűsítését, valamint, hogy a bajnokoknak versenyzői pályafutásuk után is megélhetést, segítséget biztosítson.


Az Evolve MMA mára elismerten a legjobb szervezete, a legjobb oktatói gárdával, melyre a CNN, a Yahoo Sports, az ESPN vagy akár a FOX mind #1-ként hivatkozik.


Olyan nevek, mint Renzo Gracie, Greg Jackson, Dan Henderson, Ben Askren vagy Rafael Dos Anjos rendszeres látogatóknak számítanak, a már említett oktatói sztár-gárda pedig nem kisebb nevekből áll, mint Orono Wor Petchpun, Nong-O Gaiyanghadao, Petchboonchu FA Group, Sam-A Gaiyanghadao, Yodsanan Sityodtong, Sagetdao Petpayathai, Pornsanae Sitmonchai és még sorolhatnánk.


Valahol logikus lépés volt az Evolve University, az online akadémia létrehozása, ahol is a már említett nevek, a bjj, muay thai, MMA, birkózás, boksz világbajnokok, egy hatalmas videó könyvtár segítségével mindenki a maga tempójában, időbeosztása szerint tanulhat.


Az Evolve MMA Youtube csatornáján rövid videók jóvoltából mindenki ingyen kaphat egy kis ízelítőt abból, hogy nagyjából mire is számíthat a fizetős szolgáltatás, az online akadémia esetén (természetesen ott hosszabban, alaposabban, lassabban, mindent megmagyarázva).


Egy ilyen ízelitő az alábbi is, ahol Petchboonchu FA Group négy alap söprést mutat, melyet a muay thai klincsből hajthattok végre. Érdemes, sőt ajánlott meg-megállítani, visszapörgetni és megfigyelni az apróságokat. Hajrá! Söprés klincsből!


https://www.youtube.com/watch?v=PERZ-n13el8?feature=oembed&wmode=opaque&rel=0&showinfo=0&modestbranding=0