Shootboxing – A nyári szezon

Juhász Sandy cikkében a Shootboxing legutóbbi gálájára kalauzol el benneteket!

Shootboxing lead


Az idén harmadik alkalommal megrendezésre került nyári szezonnyitó Shootboxing gála egyik főműsorszáma a Zakaria Zouggary vs. Fukashi párosítás lett volna a -64kg kategóriában, ám a manapság elég balszerencsés Zouggary sajnálatos sérülése miatt hiába várták Tokióban az Andy Souwer utódjának kikiáltott, marokkói származású kickboxolót.


Helyébe a 21 éves Baris Karadas, a belgiumi WPKL szuper-könnyűsúlyú bajnoka lépett, akit Andy Souwer ajánlott be pót-emberként, a Team Souwer nevében. Ahogy két évvel ezelőtt Zuggary maga is pótlásként érkezett először Japánba – és tett szert hatalmas népszerűségre –, ugyanúgy Karbas is örült a hirtelen adódó lehetőségnek. Nemcsak debütálásra kapott esélyt a Shootboxing szülőhazájában, de rögvest főműsorszámra is kerülhetett.


Profi kickboxolóként 16 meccsből 13 győzelemet és 3 vereséget tudhat magáénak a török származású harcos, akinek ellenfele a 24 éves japán Fukashi volt. A japán a harmadik menetben egy jobb egyenessel a földre kényszerítette Karabas, aki a második perc kezdetén egy fejrúgástól ismét összeesett. Ekkor lett vége a meccsnek. Fukashi tehát KO-val nyert, s vette el Karabastól a babérokat.


Az est folyamán a -70,5kg kategóriában a japán Yuki Sakamoto-t és a 24 éves Baghdad Jyadan-t is láthatta közönség, aki nemcsak azért került a japán média érdeklődésének középpontjába, mert a gálán legyőzte japán ellenfelét, Sakamoto-t hanem azért is, mert mindezt egyedül vitte véghez. Az egyenesen Franciaországból érkező harcos felkészítő edző nélkül ült ugyanis repülőre, a helyi sportedző pedig sem franciául, sem angolul nem beszélt. Ebből kifolyólag semmilyen edzői instrukciót nap kapott, egyedül küzdötte végig a viadalt.




[caption id="attachment_13147" align="aligncenter" width="504"]Shootboxing Murata KO Murata a földön[/caption]

A gála érdekességeként említhető a Shootboxing szülőatyjának, Caesar Takeshi fiának meccse. A 21 éves Kiyoaki Murata - aki már évek óta edz az apja szervezetének főhadiszállásán található Caesar Gym sportklubban - apja akaratának ellenére állt be a shootboxolók sorába. Kiyoaki igazából eddig nem szerzett bajnoki címet. Profi eredménylistáján 9 meccsből 7 győzelem és 2 vereség szerepel, és a Shootboxing szuper pehelysúly kategóriában is csupán a 3. helyen áll. Többnyire eddig a -60kg súlykategóriában lépett fel, azonban egy tavalyi sikertelen szereplése óta önbizalomhiány gyötörte.


Idén sikeresen talpra állt és kész volt hátat fordítani karrierje e nehéz időszakának, de a szerencse most sem kedvezett neki. A harmadik menet első percében egy fejrúgástól megtántorodott, a földre esett, ahonnan aztán már nem tudott felállni, így aznap ő volt kénytelen vesztesként, orvosok kíséretében távozni a ringből.


A közel 1,500 fős nézőközönség előt bonyolított esemény díszvendégeként jelen volt RENA, aki tavaly szilveszterkor a Rizin gálán lépett fel. A fiatal japán shootboxoló lánynak a Rizin-nak köszönhetően egyre nagyobb rajongótábora van világszerte. A mostani gálán következő, címvédő meccsét jelentette be, amit július 7-re terveznek Tokióban. Ellenfele még nem ismert.


A Shootboxing következő tornáját, a Shoot Boxing 2016 Act4-et szeptember 19-én rendezik a japán fővárosba található Korakuen Hall csarnokban.


- Juhász Sandy