Kelemen Balázs lengyellel küzd majd Kecskeméten

A Ferobox Event nagyközépsúlyú ökölvívója, Kelemen Balázs is kötelek közé lép a vállalkozás jövő pénteki, kecskeméti ökölvívó gáláján, mely esemény a Duna World csatornán is látható lesz.


magyar_ring_05_22_4a-page-001


A győri születésű ökölvívó legutóbb Németországban meccselt a súlycsoport egyik legnagyobb ígéretének tartott fiatal Vincent Feigenbutz-cal. Kelemen nyolc meneten át szoros küzdelemből vette ki a részét, mielőtt a német versenyző – egy vitatott szituációt követően – megnyerte volna az összecsapást. „Leteszteltem magam a nemzetközi élmezőnnyel szemben, s bár nem bokszoltam rosszul, ennél határozottan többre vagyok képes” – fogalmazott Kelemen Balázs (22-1).


A magyar versenyző Kecskeméten a lengyel Robert Talarek (10-10-2) ellen húz kesztyűt. Kelemen megfelelően felkészülten várja, hogy május 22-én ringbe szólítsák.




„Remek formában várom az összecsapást, mindenképp jó mérkőzést akarok csinálni” – jelentette ki a már Budapesten élő bunyós. „Új edzőmmel, Gálfi Andrással igyekeztünk a Németországban tapasztalt hiányosságokat kijavítani. Mindenképp úgy szeretnék bokszolni, hogy azok a dolgok, amit Gattóval gyakoroltunk, a küzdelem során is visszaköszönjenek. Lengyel riválisom zártan küzd, nem eshetek fejetlenül neki, ugyanakkor határozottan kell bokszolnom ellene. Talareknek kétszer már sikerült meglepetést okoznia és külföldön nyernie. Közel sem olyan képességű bunyós, mint azt a mérlege sugallja.”



Kelemen Balázs

Kecskeméten, a Messzi István Sportcsarnokban megrendezésre kerülő bokszgálán Szellő Imre, Baranyi Richárd és Bogdán Zsolt mérkőzései mellett a Nagy Imre „Lütyő” kontra Laki Róbert pehelysúlyú magyar-bajnoki összecsapáson is izgulhat a publikum.


Az élő közvetítés 22:20-tól kezdődik a Duna World-ön, amely Európában kódolatlanul az Eutelsat 9A műholdról érhető el, de a hazai kábeltelevíziók kínálatában, az alapcsomag részeként, mindenhol megtalálható. Az MTVA csatornája Európán kívül Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában és Új-Zélandon is fogható.


A belépőjegyek árusítása a www.budopest.hu/jegyrendeles portálon már megkezdődött, további részletek a www.ferobox.com weblapon, valamint az esemény Facebook oldalán.



fotó: felixpromotion.hu

forrás: ferobox.com