Ütközet előtt - Benedek Zsolt

benedek_zsolt-ellenfelem


A május 23.-ai Superkombat gála mérkőzéseinek felhozatala immár véglegessé vált. Magyarországot ezen a napon a 77 kg-ban induló Benedek Zsolt, az Energy Gym/Békéscsabai Lakótelepi SE versenyzője, Hricsovinyi Károly egyik ígéretes tanítványa fogja képviselni. Ellenfele a román Bogdan Nastase lesz, akit a Superkombat nézői legutóbb március 7-én láthattak, amikor is Alex Filip ellen győzedelmeskedett a pontozólapokon.


ellenfelem.hu: - Több kemény meccsed is volt mostanság. Sikerült megúszni sérülés nélkül?


Benedek Zsolt: - Igen, volt két elég kemény meccsem. Az egyik a pécsi Bakacs Dezsővel, mely ugyan nagyon szoros volt, de az utolsó menetben sikerült annyi erőt összeszednem, hogy sikerüljön nyernem. A másik a Román Anghel Cardos ellen. Itt a bírók ugyan a román srácot hirdették ki győztesnek, de csak az extra menetben tudott legyőzni a pontozólapokon. A harmadik meccsem meg Gyulán volt, a Küzdelem napján, Rózsa Balázzsal. Itt az első menetben sikerült befejeznem a mecset. Sérüléseket szerencsére nem szenvedtem.


e: - Hogy érzed, milyen a forma, így pár nappal a meccs előtt? Nem volt semmilyen hátráltató tényező, betegség?


BZS: - Mostanában elég nehéz összeegyeztetnem az edzéseket a munkával, meg a sulival, de vagy délelőtt vagy délután oldottuk meg az edzőmmel. A formám szerintem jobb, mint eddig volt. A jó idő több futást tesz lehetővé, ami meghozza az ember kondiját.


e: - Érzésed szerint elég volt az idő felkészülni Nastase-re?


BZS: - Nemrég tudtam meg kivel fogok bunyózni, de én nem igazán szoktam tanulmányozni az ellenfeleimet. Ezt az edzőm, Hricsovinyi Károly szokta csinálni, aztán edzések közben kapom az instrukciókat, hogy mire kell vigyáznom.


[gallery type="slideshow" link="none" ids="6043,5205,6042"]

e: - Érzel extra nyomást, hogy Magyarországról elsőként fogsz szerepelni Superkombat gálán? Következő meccsedet akár a Eurosport is közvetítheti majd, ami több, mint 70 országban ismertté teheti a neved.


BZS: Nem érzek még nyomást, de valószínűleg majd ott, a helyszínen meg lesz ez is. Ha sikerül az ellenfelemet legyőznöm - és remélem sikerül - akkor a következő meccsem, amit közvetítenek majd, már nagy teher lesz. Nem csak a közvetítés ténye, hanem a megfelelési kényszer miatt is, hogy jól szerepeljek annyi néző előtt, hiszen itt nem csak magamat, hanem az egyesületemet és az országomat is képviselni fogom.


Köszönjük, hogy időt szakítottál ránk felkészülésed közepette és sok sikert kívánunk a mérkőzéseitekhez!