Rose Namajunas - A rózsa naplói 2 MMA doku

Rose Namajunas egy nagyszerű, saját dokuba vágott, melynek most a második epizódját tekinthetitek meg!

Rose Namajunas

Rose Namajunas az UFC egyik igen sikeres, mindössze 24 éves szalmasúlyú női harcosa. Fiatal tehetség, több szép győzelemmel a háta mögött, nagy potenciállal.


Az MMA-t, a sport világát közelebbről követők már több rövidebb-hosszabb minőségi MMA dokut láthattak, de hasonlóval először a holland Alistair Overeem rukkolt elő. Ez volt a nagyjából hat éve induló 'The Reem'-re keresztelt, folytatásos doku-sorozat, mely nagy sikereket ért el a rajongók körében.


Most azonban Rose Namajunas is úgy döntött, hogy költ egy kicsit magára média-téren és elindít egy saját doku-sorozatot, mellyel rajongói többet láthatnak belőle, betekinthetnek mindennapjaiba, edzéseibe, hallhatják gondolatait, de természetesen Namajunas potenciálisan új követőket is nyerhet magának.


Az első részben az edzések mellett Namajunast arról hallhattuk mesélni, milyen egykori ellenfelével, a The Ultimate Fighter reality show-beli riválisával edzeni, milyen érzés a bjj barna övét megkapni és egyebek. De most kicsit más vizekre evezünk.


A hangulat még mindig könnyed - van kutya, utazás, bólogatós zene, Rose betér az Xtreme Couture-ba is edzeni. Még Uriah Hall és Gray Maynard is feltűnnek. A 'Thug diaries' (vagy szabadosabb fordításunkban 'A rózsa naplói') még mindig nagyon jó. Az MMA rajongói számára kötelező darab!


https://youtu.be/BiIerlZL6x4?feature=oembed&wmode=opaque&rel=0&showinfo=0&modestbranding=0

Related Posts:

  • Rose Namajunas - A rózsa naplói 4 MMA dokuRose Namajunas nagyszerű, saját doku-sorozatának negyedik epizódja is megérkezett!Ebben a részben Rose és Pat Barry felveszik egy közös barátjukat a kutyájával, majd egy kis vadkemping következik, röpke négy órányi vezetés ut… Tovább
  • Rose Namajunas - A rózsa naplói 5 MMA dokuRose Namajunas nagyszerű, saját doku-sorozatának ötödik epizódja is megérkezett!Az ötödik epizód a negyedik rész szoros folytatása. Rose és Pat továbbra is úton vannak, és rövid ideig mi is útitársaik lehetünk ezeken a mesesz… Tovább
  • Rose Namajunas - A rózsa naplói 3 MMA dokuRose Namajunas nagyszerű, saját doku-sorozatának harmadik epizódja megérkezett!Megérkezett a várva várt harmadik rész is, melyet "Thug Rose" egy kis kikapcsolódással kezd. Van itt strand, csúszda, szép idő - minden, amit mi m… Tovább
  • Rose Namajunas - A rózsa naplói 6.Folytatódik "A rózsa naplói" sorozat. Rose Namajunas saját készítésű dokumentumfilm-sorozata. A sorozat ezen részében Rose és Pat tovább folytatják az utazgatást. Repülőn, csónakban és autóban is követhetjük őket. Élvezve köz… Tovább
  • Heti összefoglaló (118.)Megkezdtük tehát a 2017-es évet. A küzdősport még a megérdemelt "téli szünetét" tölti, de mi továbbra is gőzerővel dolgozunk a háttérben, hogy idén is egyre színvonalasabb tartalmakkal szolgáljunk ki Titeket. Nézzük, hogy mir… Tovább