Muaythai EB 2016 Split - Győzelem után

A muaythai EB második napja egyértelműen jobban sikerült, mint az első a Split-ben rendezett Muaythai EB-n. Lássuk az eredményeket!

Muaythai EB 2015 magyar válogatott


Spéth Norbi a második menetben ko-val nyert, Busai Gergely pedig megkapta 12x-es világbajnok Dimitry Valentet ellenfélnek. Gergő rendkívül jól helyt állt, sőt, kézzel, könyökkel és lábbal is érvényesülni tudott többször is. Az első menet legvégén, pontosan a gong szónál benyelt egy fordulót testre és kiszámolták. Hatalmas csata volt!


Gilányi Attila szintén nagyot harcolt az ellenfelével, a horvát bajnokkal. Hatalmas közönség-bunyót csináltak, Attila be is húzta a harmadik menetet, de sajnos a pontozólapokon végül alul maradt.


muaythai-eb-2016-split-speth-fabian


A mai napon a B ring hatodik meccsén Spéth Norbi ismét csatába indul, ezúttal az orosz Alexander Skvortsov ellen, míg Fábián Kristóf nem sokra rá követi a török Rahman Germi elleni mérkőzésével. És a nap ezzel még nem zárul le számunkra, hiszen Bereczki Dominik is kötelek közé lép majd! Az ő ellenfele a belorusz Mikita Shostak lesz!


Hajrá!


A fizetős stream, mely mindkét ringet mutatja, továbbra is a http://www.streaming.hr/muaythai/ linken érhető el, míg a B ring mai küzdelmeit (ingyen!) itt követhetitek majd nyomon!


https://youtu.be/faca4YK9YSY