GCF 34 - Címmérkőzést vív Fábián Melinda

Volt már alkalmunk jó hírrel szolgálni idén Fábián Melinda kapcsán, most azonban rá tudunk erre is rakni egy lapáttal - ahogy mondani szokták-, Melinda ugyanis címmérkőzést vív a hétvégén Csehországban.

Fábián Melinda

Az évet Lengyelországban kezdte Fábián Melinda, az AFC 6 gálán győzte le Paulina Borkowska-t. Most pedig egy cseh szervezet, a Gladiator Championship Fighting 34. gáláján lép majd ketrecbe, méghozzá az est főmérkőzésén, ahol a szervezet bajnoki öve lesz a tét!


Melinda ellenfele a helyi Lucie Pudilová lesz, aki eddig 3-1-es mérleggel bír, és bízunk benne, hogy vasárnapra 3-2 fog a neve mellett állni. Melinda tegnap indult útnak, de nem engedhettük úgy el, hogy ne faggattuk volna ki alaposan a mérkőzéssel kapcsolatban:


"Korábban még nem mérkőztem a GCF-nél, szóval ez lesz az első bemutatkozásom a szervezetnél. Miután a német Katharina Lehner sérülés miatt nem tudta vállalni a címmeccset, ezért korábbi kapcsolatfelvételünkre hivatkozva engem kértek fel a szervezők.


Szerencsére az interneten megtalálhatóak az ellenfél mérkőzései és azokból tudtuk elemezni a mozgását. Az álló részre vonatkozó taktikai megoldásokat Peszlen Ferenc dolgozta ki, amelyet Kemény Ferenc segítségével és irányításával véstünk be, továbbá az állás-földrevitel-befejezés gyakorlatsorokat Nagy Barnával formáltuk, fejlesztettük. Én kivételesen most nem szántam sok időt az ellenfél videóinak elemzésére, (ahogy azt az előzőeknél tettem), úgy éreztem most 100%-ban rábízhatom magam az edzőim utasításaira és biztos vagyok benne, hogy én többet tudok róla mint ő rólam.


A felkészülésem nagyon változatosan zajlott – beiktattunk többféle mozgásfajtát is. Nagy hangsúlyt fektettem az első hetekben a fizikai-erőnlét növelésére – szerencsére a változás már látható is a testfelépítésemen. A grapplinget kiegészítettük birkózással - ezúton is köszönöm a segítséget a Vasas Birkózó Szakosztály tagjainak és Wöller Gergő edzőnek.






Az álló munkára, mint már fentebb említettem Kemény Ferenc készített fel, aki muay thai múlttal rendelkezik és szigorú edzésmetódusa minden alkalommal a legtöbbet hozza ki belőlem.


Ahhoz, hogy éles helyzetben is eladhatóvá fejlesszem a technikákat, állandó sparring partnerem és harcostársnőm Rákóczi Renáta (Titán SE) adott lehetőséget. Sajnos BJJ-ből soha nem elég, és ahogy időm engedte igyekeztem eljárni Szekeres Ákos (Gracie Barra) edzéseire is, aki már korábban is a Budapest Top Team bjj edzéseit vezette. Mindezek mellett a Bikram jógát is elkezdtem – rengeteg pozitív hatása van.


Szeretném megköszönni a szponzoroknak is a támogatást – Predator Fight & Gym (Bp XIII. ker) Underboss vagyonvédelmi szolgálat, és a külön rám szabott szuper ketrec-ruháért az ISSO Apparel-nek!


Mit várok a mérkőzéstől? Élvezni akarom minden egyes percét és megmutatni mindazt a tudást és energiát, amit ez a sok jó ember belém tett. Ha sikerül a ketrecben úgy küzdenem, hogy mindazt kiadjam amit a felkészülésem alatt tanultam, akkor már nyertem. De mondanom sem kell, természetesen GYŐZNI megyünk!"


Fábián Melinda mérkőzése előtt még Furkó Lászlónak is szoríthatunk, aki ugyancsak ott lesz a gálán, és Bohumil Lungrik ellen igyekszik majd elfeledtetni a 2 héttel ezelőtti vereségét.


Furko_GCF


A a gálát ma este rendezik,  eseményt netes közvetítéséről egyelőre nincs tudomásunk, de mindenképpen beszámolunk arról, hogy miként szerepelt Melinda és Laci Csehországban!