Darmos József visszavágót vív Budapesten

A szeptemberi bokszgála mérkőzésének a visszavágója következik október 17-én, a Felix Promotion budapesti rendezvényén.


darmos-jozsef


Szentesen több remek küzdelmet láthatott az ökölvívásért rajongó publikum, ám a Darmos József – Uba George nehézsúlyú párharc kellően lázba hozta a közönséget. A felek hat menet alatt szinte tűzbe borították a szorítót, melynek végén – a pontozóbírók döntése értelmében – nem hirdettek győztest; döntetlennel végződött a látványos párharc.


Nem véletlen, hogy a Felix Promotion október 17-én, a budapesti Millenáris Teátrumban (Bp. II. ker. Kis Rókus u. 16-20) megrendezésre kerülő élő televíziós bokszgáláján tető alá hozza a visszavágót, amely ismét hihetetlen izgalmasnak ígérkezik.


Most is azt mondom, mint Szentesen. Egyértelműen megnyertem a mérkőzést, és sajnálom, hogy ezt a bírók másként látták. Budapesten újra bebizonyítom, hogy én vagyok a jobb. Most ki fogom ütni Darmost!” - fogadkozott Uba George


Több hibát elkövettem az első mérkőzésen, amit nem fogok a visszavágón megismételni. Október 17-én az igazi Darmos Józsit láthatja majd a közönség. Aki ismer, azt tudja, hogy mire vagyok képes. Számomra nem kérdéses, ki fog nyerni!” - válaszolt Darmos


A gála főmérkőzésén a cirkálósúlyú Magyar-bajnok Szellő Imre (8 győzelem, 0 vereség) egy 10 vagy 12 menetes nemzetközi bajnoki címmérkőzésen lép szorítóba, előreláthatóan dél-amerikai ellenféllel szemben. Itt debütál Harcsa Norbert, méghozzá egy külföldi ellenféllel szemben. Láthatjuk még a hatalmas küzdelmeiről ismert cirkálósúlyú Bozai Gyulát is, aki a tervek szerint Magyar-bajnoki selejtezőt bokszol majd. Ugyancsak ezen a rendezvényen tér majd vissza a sérülés miatt majd másfél éve inaktív Pintye Szabolcs (8 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen). A további fellépők névsorát, valamint az ellenfeleket a menedzsment a következő bő egy hétben hozza majd nyilvánosságra.


A Felix Promotion gáláját októberben is az MTVA tűzi képernyőre, a Millenárisról a júliusban indult közszolgálati M4 Sport csatorna sugároz élőben. Ennek megfelelően a rendezvény minden magyar sportrajongóhoz eljut.


/forrás: felixpromotion.hu/