II. Katana Kempo Kupa - Beszámoló

A II. Katana Kempo Kupát Tápiószentmártonban rendezte meg a Zen Bu Kan Kempo Sportági Szövetség égisze alatt a Meteor Kempo SE, Gigor Sándor sensei vezetésével.


katanakempokupa


Az országos ifi-és junior versenyen 19 klub 92 versenyzője mérte össze erejét és tudását a küzdelmek mellett földharc, valamint formagyakorlat versenyszámban. Az ifi-junior korosztály, azaz a 13-20 év közötti kempósok technikai tudásukról formagyakorlat, fegyveres kata, önvédelmi versenyszámban, valamint a küzdelmi versenyszámok közül földharc, A, B, C – viadalban adtak számot.


-A II.Katana Kupát Fodor Lászlóval közösen szerveztük, az idei a második általunk koordinált sportesemény. A verseny önkormányzati támogatással, valamint helyi vállalkozók segítségével jött létre, amelynek köszönhetően a szervező klub versenyzőinek a nevezési díját a szponzorok fizették - mondta Gigor Sándor, szervező.


A Mester hozzáteszi: A gyerek korosztály után, amikor belekóstolnak a versenyzés ízébe, a felnőtté válás kapujában a versenyzők már olyan magas színvonalon teljesítenek szakmailag is, ami mérvadó, és ami a nézők számára is igazi élményt jelent.


Gigor Sándor elmondta: különösen örül annak, hogy ennek a korosztálynak szervezhetett versenyt, mivel a térségben és a saját klubjában is szép számmal indult versenyző, így hazai közönség előtt mutathatták be tudásuk legjavát a sportolók.


Mivel a kempo nem kifejezetten versenysport, inkább életforma, ezért inkább ezt próbáljuk meg a növendékekbe is plántálni: mérkőzzenek meg egymással, lássák, érezzék, hogy mennyit fejlődtek néhány hónap alatt. Az itt versenyző ifik között számtalan barátság szövődött már, szoros kötelékeket szül a kempos családon belül is egy-egy megmérettetés. Nem a győzelem a cél, hanem a verseny kimenetelétől függetlenül mindenki győztes, aki a pástra lép.


A Sensei hangsúlyozta azt is, hogy a Zen Bu Kan Kempo Sportági Szövetség összetartó közösség, a mostani versenyen is sok támogatást kapott a mérkőzés bíróitól, a többi Mestertől, klubvezetőktől, természetes az, hogy megadnak egymásnak minden segítséget, amiért nagyon hálás a Szövetségnek.


/forrás: Zen Bu Kan Kempo Magyarország/