HFC10 - Kemény csatát ígér Molnár Benjámin

[caption id="attachment_8677" align="aligncenter" width="503"]molnarborics2 fotó: HFC[/caption]

Nem sok olyan magyar MMA rajongó van, aki ne ismerné a Molnár Benjámin vs Borics Ádám páros történetét, így nem is kezdjük el sokadszor elölről. Szombaton vélhetően pont kerül az ügy végére, és eldől, hogy a jelenleg is az övet birtokló Borics Ádám, vagy a visszavágóra már hosszú ideje készülő Molnár Benjámin mondhatja magát majd a HFC bajnokának.


Kettőjük közül most Benjámint szólaltattuk meg pár kérdés erejéig, aki szombaton hazai közönsége előtt - minden valószínűség szerint hatalmas érdeklődés mellett -, Zalaegerszegen léphet majd ketrecbe az övért.


ellenfelem.hu:- Az első mérkőzésetek eredménye vagy az elmaradt visszavágó miatt voltál csalódottabb?


Molnár Benjámin: - Én úgy gondolom, hogy az első mérkőzésünknek nem így kellett volna véget érnie. Az érintett szabályokkal még mindig nem értek egyet, de elfogadom, hogy az HFC keretein belül ezek érvényesek és próbálok eszerint küzdeni. A márciusi meccsre keményen készültem és mindenki tudja, hogy egy ilyen ütközet mennyi stresszel, feszültséggel jár. Na ez maradt bennem utána. De visszatérve a kérdésre, a meccs végeredménye érintett rosszabbul, az is inkább a leléptetés tudata miatt.


e.:- Első mérkőzéseteken számos - rád nem jellemző -, szinte "gyermeteg" hibát követtél el. Visszagondolva megtaláltad ezeknek az okát? Kívülről úgy tűnt, mintha türelmetlenné váltál volna a második menettől.


M.B.: - Talán egy kicsit tényleg kapkodtam. A saját dolgomat nehezítettem meg a túlzott megfelelési kényszerrel, hiszen ez volt az első hazai címmeccsem. De most máshogy fog alakulni...


 e.: - Idén ez lesz az első meccsed. Nem aggódsz a "ringrozsda" miatt?


M.B.: - Aggasztani nem aggaszt, viszont a jövőben mindenképp több meccset szeretnék, azonban ez természetesen nem csak rajtam múlik. Így hogy már egy profi csapat áll mögöttem, több ajtó is kinyílhat. Az meg hogy a szülővárosomban lesz a "befejezés", külön öröm.


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=vk2ryYZww9M&w=560&h=315]


e.: - Változatosra sikeredett a felkészülésed, a Budapest Top Team is segítette a munkád. Elégedett vagy a jelenlegi formáddal?


M.B.: - Ebben a sportban az, hogy változatosan tudunk edzeni, minél több edzőpartnerrel tudunk sparringolni, csak előbbre visz. Jól érzem magam, jó volt a felkészülés, köszönöm Peszlen Ferencnek és a Budapest Top Teamnek, a végeredményt pedig szombaton láthatjátok!


e.: - Végigmegy az 5 menet szombaton, vagy korábban eldől, hogy ki a bajnok?


M.B.: - Terv van, de ez MMA. Egy csapásra megváltozhat bármi. Ezért is olyan szép ez a sport.


Az első mérkőzés színvonala alapján borítékolható most is a pörgős és látványos mérkőzés, aki pedig személyesen szeretné megtekinteni a címmérkőzést, az a zalaegerszegi Városi Sportcsarnokban megteheti szombat este!


11666062_1606155882991080_4604148764993618896_n