Újabb érmek a veterán judo Világbajnokságon

Remekeltek a mieink Hollandiában: Sinka Szabolcs világbajnoki címet, Szepesi Dávid, ifj. Nagysolymosi Sándor, Büki Péter és Tölgyesi Krisztián bronzérmet, Barabás Lajos pedig ötödik helyezést szerzett az amszterdami veterán judo világbajnokság második versenynapján.


veteran4borito


Ezen a napon tizenketten képviselték a magyar színeket, közülük az M1-es kategória (30–34 évesek) 66 kilogrammos súlycsoportjában vitézkedő Sinka Szabolcs ért a legmagasabbra: az immár magyar színeket képviselő erdélyi judós német, azeri és francia ellenfelet legyőzve jutott be a döntőbe, ahol az ugyancsak francia Rocton ellen vazarival és ipponnal nyert, így a dobogó legfelső fokára állhatott fel.


Ugyanebben a súlycsoportban Szepesi Dávid orosz és francia judóst legyőzve jutott el az elődöntőig, ahol Rocton állta az útját, ám a bronzmérkőzésen sikerült javítani: a szekszárdi versenyző így a harmadik helyezést szerezte meg – vagyis két honfitársunk állhatott a pódiumra!


A „fiatalok” 81 kilogrammos súlycsoportjában ifj. Nagysolymosi Sándor már az első meccsét elveszítette, ám utóbb kiderült, éppen a későbbi aranyérmessel, a francia Morival csapott ekkor össze. A vigaszágon a kecskeméti judós nagy menetelésbe kezdett, orosz, holland és algériai riválisát is ipponnal legyőzve szerezte meg a bronzérmet.


veteran4sinka


Az M3-as kategória (40–44 évesek) 73 kilogrammosai között két magyar is vitézkedett, Büki Péter négy ippongyőzelmet is jegyzett ezen a napon, s csak az aranyérmes francia Picco előtt volt kénytelen fejet hajtani, míg Barabás Lajos négy győzelem és egy vereség után érkezett el a bronzmérkőzésig, ahol éppen Büki Péter volt az ellenfele: utóbbi nyakába került a bronzérem, míg Barabás Lajos az ötödik helyen zárta a világbajnokságot.


Kiemelt figyelem övezte a 90 kilogrammos súlycsoport küzdelmeit, hiszen tatamira lépett a hollandok legendás judósa, Mark Huizinga is, s az olimpiai bajnok szupersztár öt győzelemmel meg is szerezte az aranyérmet. Talán ha ő nincs a mezőnyben, most magyar világbajnoki címről adhatnánk hírt: a sydneyi olimpikon Tölgyesi Krisztián négy győzelemmel és egy vereséggel lett bronzérmes, az elődöntőben ő sem tudta Huizinga útját állni.


A többieknek ezen a napon nem jutott ennyi sikerélmény: Zsobrák János (M3, 66 kg), Fónay Zsolt (M3, 81 kg), Albu Lehel (M3, 81 kg), Gróf Norbert (M3, 90 kg) és Kozma József (M3, 90 kg) helyezetlenül zárt a világbajnokságon, de a veteránok viadalain általában igaz, hogy a részvétel már győzelemmel ér fel. A miaink mérlege az első két nap után: egy arany- és öt bronzérem, valamint egy-egy ötödik, hetedik és kilencedik hely. Várjuk a folytatást!


A világbajnokság harmadik napján a férfi M4-es (45-49 évesek) és M5-ös (50-54) korcsoportok küzdelmei következnek.

/forrás: judoinfo.hu/